Bevallom, nemrég rájöttem, hogy nem értem a magyar keresztény férfi és a sertés szoros kapcsolatát. De most úgy érzem, összeállt kép, és ez lehetőséget ad, hogy egészében átlássuk a magyar társadalom alapegységének, a családnak a teljes struktúráját, valamint lélektanát minden mentálhigiénés problémájával együtt.

Ehhez először vissza kell utaznunk messzeringó gyerekkorom világába, ahol viszonylag korán sikerült megfigyelnem, hogy a család a gyerekek felől épül föl. Vagyis először következnek ők, aztán az őket védelmező és tápláló anya, majd a munkás férj, ha számításba vettük a kutyát is. Ezt annakidején úgy fogalmaztam meg, hogy a családban a kutya után következik a férfi. – Ez a családmodell.

A férfi megállás nélkül fölösleges dolgokkal foglalkozik, sosem keres eleget, és ami fontos lenne, azért hosszasan kell vele veszekedni, hogy végre megcsinálja. Továbbá léte állandóan fenyegeti a család létbiztonságát. Emiatt a férfi nem is igazán része a családnak. Inkább a kutyával van jó kapcsolata: a kutya a legjobba barátja. Innen is származik a mondás, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Ugyanis a férfit embernek szokták hívni. A nőt meg asszonynak szokták hívni, hiszen nem ember és verve jó. Logikus. A férfi a kutyát eteti (a kutya láncon verve jó), míg az asszony a gyerekeket eteti (a gyerek meg csak úgy simán jó verve). Azt hittem, már értem. De rájöttem, hogy a disznó nélkül nem lehet megérteni az egészet! És ezt a felismerést Orbán Viktornak köszönhetem! Köszönöm, Viktor!

Mottó: Mi a jótékonyság ellentéte, ha nem a korrupció?

Ez év szeptemberében jelent meg a hír, hogy új PR vezetője lett a Baptista Szeretetszolgálatnak: Berczelly Réka, akinek a szakmai jellemzéséből kimaradt, hogy Kuna Tibor felesége. http://www.mediapiac.com/karrier/uj-PR-vezeto-a-Baptista-Szeretetszolgalatnal/113774/

Kuna Tibor régóta sündörög a kereszténység, illetve keresztény szervezetek körül. Cége számlavásárlós adócsalási ügyei óta már fideszes haveri és kapcsolati körében is ejtették, de mindezek ellenére a legutóbbi időkig is szalonképes maradhatott a Magyar Pünkösdi Egyház berkeiben, ahol a Skylight gyülekezet vezetője és a Pünkösdi Főiskola docense, Chernel András a pártfogója.

A Facebook profilommal kapcsolatban folyamatos korlátozásokra szántam el magam. Ez mintegy kétmilliárd embert érint világszerte. Sajnos a profil törlését nem engedhetem meg magamnak, így alternatív megoldásokon kellett törnöm a fejem.

Jelenleg elsősorban az üzenetküldések és az üzenetküldő egyéb funkcióinak használata terén látom szükségét új protokoll bevezetésének. Ez az alábbiakat jelenti.

Ennek az írásnak az I. részében a BPA Gyülekezet Tegyük a helyére sorozatának 59. (Politikai karizmaticizmus című) adásában elhangzottak alapján megállapítottuk azt a tényt, hogy hívők sokasága gondolhatja azt, hogy Magyarországon a politikai hatalom a valódi kereszténység pártján áll, helyes a "keresztény erkölcs szellemében" törvényeket alkotni vagy módosítani, etc. Illetve röviden: rendben lévő a politikai hatalom eszközeivel, úgymond elősegíteni az evangélium ügyét. Az is kétségtelen tény, hogy míg eddig ez a megközelítés leginkább a történelmi egyházakban volt jellemző, mára evangelikál(-karizmatikus) körökben is egyre gyakoribb. Az említett hívők sokasága számos dolog hatására vélekedhet ilyen alapon az állam és egyház kapcsolatáról, azonban világos, hogy e hatások között jelentősnek tekinthető a Felház, illetve Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia. Orbán Gáspár különleges helyzete (és mindaz, amit ebben a helyzetben mond és tesz) igencsak meghatározza, hogy kisegyházi körökben a hívők gondolkodásmódjában merre billen el a mérleg nyelve ebben a kérdésben.

Fontos és érdekes témával foglalkoztak a Budapesti Autonóm Gyülekezet (BPA) vezetői a Tegyük a helyére sorozat 59. adásában, aminek a "Politikai karizmaticizmus" címet adták. A "karizmaticizmus" szó valójában nem létezik, azt a "katolicizmus" mintájára hozták létre, s így a hatalom és a (karizmatikus keresztény) vallás összefonódására utal. A beszélgetéssel egy viszonylag új, de egyre jobban megfigyelhető jelenségre sikerült ráirányítani a figyelmet.

A BPA esetében a hazai kisegyházi-karizmatikus közeget tekintve talán az egyetlen olyan társaságról beszélünk, amely egyszerre kellőképpen ismeri az Igét és közéleti vonatkozásban is képes olyan beszélgetést lefolytatni, amit érdemes meghallgatni és amivel érdemes foglalkozni. A megszólalók (Takács Ferenc, Piszter Ervin, Görbicz Tamás és Fóris Attila) nevezték már magukat "posztkarizmatikusoknak" is, ami jelzi, hogy olyan igehirdetőkről beszélünk, akik a karizmatikusság jelenségeit némi kritikával szemlélik, ráadásul az ezzel kapcsolatos megnyilvánulásaik nem légből kapottak, hanem az Ige valódi tanításával komoly harmóniában állnak. Most dicsérhetném tovább ezeket az atyafiakat (amit annál inkább is szívesen tennék, mert korábbi egyházi-felekezeti hovatartozásomból fakadóan átkok széles spektrumát volt szerencsétlenségem szórni rájuk /nyugi, azóta áldom őket/), mégis legutóbbi beszélgetésükhöz hozzáfűznék ezt-azt. E bizonyos "ez-az" nem írja fölül nevezett atyafiak értékes gondolatait, és mivel olyan emberekről van szó, akiket nálamnál többre tartok, ezeket a hozzáfűznivalókat is maximális tisztelet mellett tenném meg.

Sajnálom, de a kapucnis pulcsi olyan magas labda, hogy ezt nem tudom kihagyni. Ha nem lenne a kapucnis pulcsi, ezt biztosan nem írom meg.

Szerintem helyzeti előnyöm van. Kb. 15 éve tudok a CfaN-ról. Sok mindenről hallottam, olvastam, volt amit felvételről láttam, de a kapucnis pulcsival eddig nem találkoztam. Mert úgy tudtam, hogy amikor Reinhard Bonnke hirdette az evangéliumot, az emberek inkább a megtérésen törték a fejüket, nem a kapucnis pulcsin. Ehhez még jön az is, hogy olyan helyeken hirdette az evangéliumot, ahol az embereknek nincs pénzük 35 dolláros kapucnis pulcsira. Aztán lehet tévedek, és Bonnke nagy rakományokkal érkezett Afrikába és jól megszedte magát, nem néztem külön utána. Mindenesetre 15 év alatt nem hallottam ilyesmiről.

Egyébként óriási ötlet: augusztus közepén az egyik legforróbb nyáron kapucnis pulcsit árulni. De kétlem, hogy kihívás jelentett eladni. Ha fizettünk David Herzogért és Joshua Mills-ért, akkor garantált, hogy a CfaN-os kapucnis pulcsit már nem kihívás eladni.

Elképzelem Pál apostolt. Ahogyan az egyik munkatársával beállít egy diaszpórában lévő zsinagógába, a zsidók meg csak úgy viszik a kapucnis pulcsit. Kipa és pulcsi egyben - csillan fel a szemük. Jó, nem tagadom, a kereszténységben van hagyománya a kapucninak (aki nem hiszi, járjon utána), de Pál adományokat gyűjtött, mert ugye meg van írva, hogy a jókedvű kapucnis pulcsi vásárlót szereti az Isten...

Valamikor úgy 1900-2000 éve, amikor még nem voltak profitorientált minisztrik, az volt a szokás, hogy egy gyülekezet (presbitériuma) elküldött embereket bizonyos feladatok elvégzésére. Nevezetesen, hogy vigyék el az evangéliumot különféle helyekre és szervezzék meg, hogy a hívőknek olyan közössége alakuljon ki, ami aztán maga is képes ilyesmire. Pál is ilyen ember volt. Kapott egy halom kapucnis pulcsit. Mondták neki, ezt adja el, aztán jöjjön vissza a következő szállítmányért. Pál olyan jól tolta a bizniszt, hogy egyes városokban a jövendőmondókat dolgoztatók kenyerét is elvette, mert mindenki kapucnis pulcsit akart venni. Jelek és csodák kísérték a munkáját. Még Lukács, az orvos is fölhagyott eredeti foglalkozásával, és inkább könyvbe foglalta Pál rendkívüli kereskedői talentuma működésének legszebb pillanatait.

Egyébként Pál, amikor megírta valamelyik levelét, nem csak úgy simán elküldte azt az egyes gyülekezeteknek, hanem a legjobb mondatokat kapucnis pulcsira nyomtatta, és azokkal együtt küldte el. Aztán a címzett gyülekezet legmenőbb arcai hordták azokat a kapucnis pulcsikat.

Látjuk tehát, hogy még nagyon le vagyunk maradva Pál apostoltól. Kérem tehát a testvéreket, hogy pótolják elmaradásaikat és öltözzék fel a kapucnis pulcsit, hogy megállhassanak az ördögnek minden ravaszságával szemben! Á, nem!

Kiegészítő utóirat 2018. 09. 04. Ha valakinek nem lenne egyértelmű: a budapesti CfaN Tűz konferenciával kapcsolatos az írás, és az ihlette, hogy aki követte a szervezői kommunikációt, az számos esetben találkozhatott azzal, hogy a CfaN tárgyait, pl. kapucnis pulcsi, a helyszínen meg lehet venni kizárólag készpénzért.

Jómagam alapvetően a 444-en követem Kuna Tibor szakmai és vallási pályafutását. Az illető úriember szakmai pályája leginkább politikai kapcsolatainak kihasználásával és kommunikációs cégei közbeszerzéseken elért fölöttébb egyoldalú sikereivel jellemezhetők, míg vallási pályafutása a Magyar Pünkösdi Egyházban (MPE) és a Skylight gyülekezetben kísérhető figyelemmel. Kuna és a Skylight vizsgálata lehetőséget ad a magyarországi kisegyházak szánalmas erkölcsi állapotát feltáró (nem tervezett, de az élet úgy hozta, hogy már-már van ilyen) sorozatunk folytatására.

Ki ez a Kuna Tibor? Kuna egy ózdi pasas, aki egy 2015-ös előadásában azt mondta, egyszerű villanyszerelőként is boldog lenne Ózdon. De az élet nem ezt hozta. Fogalmam sincs hogyan, de kapcsolatba került az MPE-vel, hogy aztán az egyház országos ifjúsági vezetői feladataiból is ellásson ezt-azt valamilyen formában. Egy balul (válással) végződő házasság után aztán a kommunikációs szakmában találjuk, és egyre inkább ez, illetve a Szijjártó Péterrel való kapcsolata határozza meg a szabadidejét (football) és szakmai fejlődését (előbb minisztériumi munkatárs, később közbeszerzéseket halomra nyerő cégtulajdonos). Ahogy teltek az évek, újra megnősült, s hite közéleti jelentőséggel tört ismét a felszínre. Ennek leglátványosabb eseménye egy 2015-ös Skylight Biblia Cafe előadása, amiben Istennek tulajdonítja, hogy a haveri alapon elnyert közbeszerzésekből pár év alatt az ország 100 leggazdagabb embere között találni a nevét. A sikersztori és Isten áldása durván 2017 végéig tartott, amikor már Kuna tudhatta, hogy lesz is valami eredménye annak, hogy még 2016 végén gyanúsítottként hallgatta ki a NAV egy elég durva adócsalás ügyében. Az adóhivatal számításai szerint Kuna cégei kb. 52 millióval károsították a költségvetést, mivel olyan számlákat vásároltak, amik mögött nem állt valódi teljesítés és csak arra használták azokat, hogy a fizetendő áfájukat csökkentsék. Kuna panasszal élt és nem tett vallomást. A sajtót pedig márciusban azzal rázta le, hogy a választásokig nem akar beszélni az ügyről. Nekem utána sem tűnt fel, hogy olyan készséges lett volna, mindenesetre a 444 idén június végén így foglalta össze azokat a vádakat, amikkel a Fővárosi Ügyészség Kunát vádolja:

Egyre többen kérdezgetik, megyek-e a Tűz konferenciára vagy részt veszek-e az eseményhez kapcsolódó missziós programokon meg ilyesmi. A válaszom valami csendes, visszafogott nem, amiről azt remélem, hogy meg sem hallják és folytatódhat a beszélgetés. Ezt a nemet, azt hiszem, magamtól ki se mondanám. Azt pedig egyáltalán nem akartam végiggondolni, hogy a nem miért nem. Nem azért, mert szeretek vagy szoktam volna úgy döntést hozni, hogy nem tudom vagy nem akarom megindokolni azt. Inkább nem akartam szembesülni az egésszel. Ezen a dolgon nem szerettem volna gondolkodni.

De a kérdést kérdés követi. Jön a miért, aztán meg a miértek. Most ott járok, hogy le is írom a válaszaimat. Nekem sem tetszik. Tényleg nem akartam ezt végiggondolni.

Nem vagyok az a fajta, aki úgy bezsong a nagyformátumú szolgálatoktól, a nagy számoktól, csodáktól, a különleges kenettől, az újabbnál újabb áldások különféle hullámaitól, stb. Jól elvagyok a Bibliámmal meg azzal, hogy újjászülettem, és összességében jobban örülnék, ha volnának épkézláb keresztény közösségek, amikben hívőként el lehet jutni a Krisztus teljességével ékeskedő érett korra, mint hogy itt megfuttatnak világhíres neveket, amikhez össze-vissza szaladgálunk. Az egyik jön aranyporral, a másik angyalokkal, a harmadik azzal, hogy a rezgésszámomat változtassam meg, mert a kvantummechanika meg az Ige, meg 'e egyenlő emcé négyzet' - érted... Van köd, van felhő. Vannak drágakövek, tollak és illatos olaj is van. Aztán valahonnan a félhomályból fiatal hipszterek kacsingatnak: a kereszténységet terndibb dologgá teszik, mint a legmenőbb világi valami, miközben megint mások hatalmas agyuk tartalmát szigorúan, okosan, a tudósok tudásával vetekedő tudással sokszáz oldalas könyvekbe szűrik át. Már a tartalomjegyzéktől felrobban az agyam! És nincs vége, mert jönnek a migránsok! Nem elég a gender-veszély, még ők is jönnek! Pedig a shariía hogy megoldaná a gender-kérdést! De nyilván nem jó iszlám fundamentalista alapon megoldani. Keresztény fundamentalista alapon kell. Erre is lehet izgulni: társadalmi-kulturális harcot vívni, hogy keresztény nemzetben élhessünk. Ezt a színes látképet csak egy dolog szürkíti: a teljesen fölösleges és impotens történelmi valamint tradicionális közösségek, amik a kereszténység 'emeszpéi'. Csak azért léteznek, mert van állami támogatás meg a kisnyugdíjas Mari néninek még nem fáj annyira a lába, hogy feldobta volna a talpát, és így el tud menni. (De ne érts félre! Én szeretem a Mari nénit. Tök aranyos tud lenni meg olyan krémessüteményt csinál, hogy minden ujjam megnyalom utána. És végig nyomott egy életet. Ki tudja, a háború miatt kijét vesztette el, kibírt egy Rákosit, kicsit jobban érezte magát az új gazdasági mechanizmus alatt és nem volt fedőneve. Ő mindig Mari néni volt. És 'csókolom, Mari néni, le a kalappal, nem magát kritizálom, és bocsánat a lába miatt, de talán magának még van humorérzéke és beszélt már őszintén valaha az életben'.)

Szóval, itt vagyunk mi, keresztények. A fenti skálán mozgunk valahol. Vagy talán inkább, ahogy én érzékelem: a fenti skálán ide s tova hány minket a hab és a tanításnak akármi szele. Gyerekek vagyunk és a legjobb játszóteret keressük. Néha hoznak nekünk új óvóbácsit, aki olyan játékokkal érkezik és olyan játékokat tud, hogy tátva marad a szájunk. Kivisz pisilni, kinyitja az ajtót, van nála cukorka. Én akkor kezdtem elgondolkodni, amikor Todd Bentley beindult. Ő ugye azt játszotta, hogy embereket gyógyít meg. Ez USA. Mindeközben valami Hillsongos egy halom pénzt szedett össze jóhiszemű emberektől, mert ő azt játszotta, hogy beteg. Mondom, ez csodás: a világ egyik felén azt játsszák keresztények, hogy meggyógyulnak, a másik felén meg azt, hogy betegek. Hajlamos vagyok piaci alapon gondolkodni, a kereslet-kínálat elve mentén. Az itt már többször idézett Efézus 4-ben ilyen is van: 'igazságban élve, szeretetben járva nőjünk bele minden ponton abba, aki a fej, a Krisztusba'. Itt az Efézus 4 egész koncepciójába nem megyek bele, pedig csodálatos, lenyűgöző koncepció. Sokkal jobban lenyűgöz, mint az ilyen-olyan kenetekkel csámborgó szolgálók. Sokkal jobban izgalomba hoz, hogy megértek valamit az Igéből és elmondhatom másoknak, mint a Tűz konferencia. Sokkal jobban élvezném, ha lennének jó közösségek, ahova elmegyünk, és van az embereknek zsoltára, tanítása, magyarázata, stb. Csak ehhez felnőni kéne, és minden ponton belenőni a fejbe, a Felkentbe.

Számomra különös, hogy összefognak kisegyházak, akiknek kb. még soha nem sikerült elérni az evangéliummal embereket. Tele vannak furcsa dolgokkal, ide-oda rohangálnak, és valljuk be, olyan formációkat alkotnak, amibe épkézláb, normális ember, ha belekerül, nem tud vele mit kezdeni. A gyülekezeti vezetők jelentős része semmilyen elképzeléssel vagy látással nem rendelkezik arról, hogy mit akar csinálni a gyülekezetével. Infantilis idiótaként kapaszkodik egy-egy könyvbe, idetévedő szolgálatba, statisztikába, akármibe. Tök testi az egész!

Hetente több olyan emberel beszélgetek, akiket a gyülekezetükben fölöslegesen terhelnek, rosszabb esetben megnyomorítanak. Hülyeségekkel tömik a fejüket, és a legkisebb jelzésre olyan őszintén kifakadnak, hogy nem hiszem el a bizalmat. Valószínűleg nem is nekem szóló bizalomról van szó. Csak már nincs vesztenivaló. És ha csak természetes emberséggel viszonyulok hozzájuk, ha csak őszintén reagálok, ha csak egy többé-kevésbé helyénvaló Igét odamondok egy kis hozzászólással, már valóságosan kapott valamit. Nem tartom magam ideális, sőt talán még túlzottan egészséges természetnek vagy jellemnek sem. Pillanatok alatt hatalmukba kerítenek hangulatok, sokszor borúlátás. De ezt bárki meg tudja csinálni. Csak nézz a másik ember szemébe, és legyél vele őszinte! Nem kell formában lenni, nem kell különleges kenet, amit valaki biztosít. Krisztus már biztosította a kenetet. Két őszinte ember és Isten. Olyan nehéz?

Ehelyett lehet összeönteni a maradék megízetlenült sót, ami közös erővel felmutat egy távolról idehozott sódarabot. De nekem itt kell só! És ha Isten újjászült, só vagyok. Nem csak, ha megjelennek a 'sókereskedők'. Nincs hova tölteni a bort. Szintén azt mondom: beszélgetek emberekkel. Alapokkal nincsenek tisztában. Miért nem tanítja meg őket senki a gyülekezetekben? Miért terhekkel jönnek ki és nem erősebben? Mi történik a gyülekezetekben, hogy emberek nem tudnak imádkozni, nem tudják megvallani a hitüket, nem tudnak győzni? Mit mondanak nekik ott? Miért nem értik az újjászületést, a bemerítést? Miért nincsenek bemerítve Szent Szellembe? Évekig járnak gyülekezetekbe, és az alapok sincsenek rendben. Nem tudom, ki hol él, kikkel beszélget, milyen prédikációkat hall, de tegyük már rendbe a dolgokat!

Szerintem volna fontosabb dolog is, mint menő, nagy nevekhez szaladgálni! Legyen, hogy sokan megismerik Istent! De én szomorú vagyok. Nem azt látom, hogy Isten nagy dolgokat cselekszik, hanem azt, hogy mi nagy hülyeségeket. Tökjó lesz, ha megtérnek! Elmennek az egyik gyülibe: feketeöves törvénykezőt csinálnak belőle, aztán a másikba: hipsztert csinálnak belőle és a nagymamája zoknijában fog az utcán imádkozni emberekért, elmegy a harmadikba: és párhuzamos társadalmat épít a liberálisok ellen vagy a Himnuszt imádkozza. Van mit átadni!

Tökmindegy ki jön ide! Az a lényeg, mi kikhez vagy KIHEZ megyünk!

Lehetne egy olyan összefogás is ezek között a vezetők között, hogy a helyi gyülekezetet teszik rendbe Krisztusért, és nem a várost szórólapozzák tele a nagykenetű testvérek kedvéért!

Szeretnék gratulálni a kétharmadhoz! Persze nem komolyan, hanem Pajor Tamásnak egy 20 éves versével. Hogy kicsit érezzük a viszonyokat...

Nem tarthatom titokban, hogy a kivitelezésben komolyan megihletett egy fiatalember a politikai ASMR videójával. Előtte is szeretnék tisztelegni szerény alkotásommal, noha nem olyan elfogulatlan és nem is olyan rövid, mint az övé.

Köszönöm! És boldog költészet napját is minden alkotónak és múzsának!

Tízezer-kilencszázötvennyolc napja élek. Ez körülbelül harminc évet jelent, mégis pontosan ma (úgymond) ünneplem, illetve tartom a harmincadik születésnapomat. Tehát ma harmincéves vagyok. Nem világos, hogy ez bármilyen fordulópontot ténylegesen jelentene, mégis ahogy közeledett, egyre inkább úgy éreztem, van valami jelenősége. Talán az ember szeretne fordulópontokat tudni az életében. Egyébként éppen szódát iszom és rájöttem, hogy a szóda buborékjai agresszívebbek, mint általában a buborékok, sokkal jobban pattognak. Most erre a hideg agresszióra volt szüksége nyelvemnek és a nyelőcsövemnek, annak ellenére, hogy eleredt az eső. Ha a napokat nézzük, ugyanolyanok. A harminc év pontatlanná és jelentéktelenné válik. A fordulópontoktól, talán így érezzük, nyer valami jelentőséget az életünk. De ezt én (azt hiszem) nem tudom komolyan venni…

Kettőezer-tizenegy március másodikán, szerdán (persze lehet, hogy ez nem pontosan így igaz) egy hivatali ügyintézővel folytatott egyeztetés révén íróvá és költővé váltam. Ezt mindenesetre hivatalosan elismeri egy kormányhivatal járásügyi hivatalának okmányirodai osztálya. A hivatali elismerés jelentéktelenségét jelzi, hogy nem hivatalosan nem lettem sem író, sem költő. Harmincéves koromra azonban megérett bennem az elhatározás, hogy ami hivatalos, azt nem hivatalossá formáljam, vagyis áthidaljam a szakadékot (amely immár öt éve tátong) hivatalos és nem hivatalos létformám között. Folyamatosan kísért a gondolat, hogy pusztán a járási bürokrácia rám nehezedő nyomására válok íróvá, ha íróvá válok. Nem tudom, sikerül-e ezt a gondolatot valaha is elhessegetnem. Talán, ha tényleg íróvá válok. Nem csak a szó hivatalos és nem hivatalos, hanem valódi értelmében is. Azonban a dolgok valódi értelmét nem könnyű meghatározni. Talán közvetlenül, egyszerre ki sem lehet fejezni, mit jelent a szó valódi értelmében íróvá válni. Azt hiszem, erről sem a hivatalos, sem a nem hivatalos rend, amelyben formálódik az életünk, és amelynek megvannak a maga kifejezései, nem tud semmit. Talán valójában ezt a (sokkal áthidalhatatlanabbnak tetsző) szakadékot kellene áthidalni. Ez lehet, a lehetetlenbe tartó feladat, de mi mást kísérelhet meg az ember, ha tisztességesen követni akarja ösztöneit. E Fejtő Ferenctől idézett mondatot mintegy tizenhárom éve nem tudom kitörölni a fejemből, és ebben legkevésbé az ösztönnel tudok mit kezdeni. Hiszen miféle ösztönök azok, amik valamilyen lehetetlen feladatra csábítanak minket? Mindenesetre ignorálhatatlan ösztönök, és talán tényleg nem érhetjük be kevesebbel, mint valami lehetetlen feladat, ami a hétköznapoknak a nem hétköznapi látszatot kölcsönzi, hogy egyszer talán ez a látszat összeomoljon, de legalább folyton ott legyen a gondolat, hogy mindez csak látszat, mert a hétköznapok makacs dolgok, talán csak az ember ösztönei makacsabbak nála, ha persze képes tisztességesen követni őket.

A testem lényegesen nehezebb, mint mondjuk tizenöt évvel ezelőtt. Ez a rendszertelen életmódnak köszönhető. Meg kell próbálnom rendszert alapítani az életemben! Például elkezdeni reggelizni. Egyelőre heti egyszer. Aztán minden évben eggyel megemelem. A következő születésnapomtól fogva hetente kétszer fogok reggelizni. Amikor pedig elérem a heti hét reggelit, abbahagyom a további emelést. Ez segíteni fogja a rendszerszemlélet kialakítását az életemben. Fontos persze először definiálni a reggelit. Például, milyen ételek köre fogyasztható reggeliként, és mivel napszakhoz kötött étkezésről van szó, azt is szükséges meghatározni, hogy egészen pontosan hány óráig kell megtörténnie a reggelizésnek. Úgy gondolom, heti egy reggeli esetében az sem jelentene problémát, ha egy éven át (minimális változtatásokkal) minden alkalommal ugyanazt reggelizném, így az ételek körén a saját definícióm megalkotásához nem is kell sokat gondolkodnom. Valószínűleg tojás lesz, elsősorban rántotta. A definíció második részének tisztázásához azt kell meghatároznunk, hogy meddig van reggel. Legjobb tudomásom szerint kilenc óráig érvényes a köszönés, jó reggelt. Közben felszolgáltak egy rigót vagy más néven vágottat, és a szomszéd asztalnál kihallgattam egy férfit, akit megfigyelt CIA. Tehát kilenc óráig kell elfogyasztanom a tojásos reggelit. Ez, ha kellőképpen lassan és kávézással egybekötve történik, meglehetősen nyugodt pontja lehet a heteimnek, amely alkalmat adhat szövegrészek átolvasására, gondolkodásra, illetve egy stresszmentes, más tekintetben inkább az emésztésnek szánt délelőttre. Azt hiszem, joggal várok mindettől némi hangulatjavulást is. S máris (itt az elhatározás hajnalán) derűsebben tekintek a közeljövőre, mint egy nappal korábban. Bizakodva nézek elébe a tízezer-kilencszázötvenkilencedik napnak, hiszen annyi optimizmust szívtam most magamba, hogy az holnapig biztosan elegendő lesz. Mélyen belélegzem a körülöttem harminchárom fokossá hevült levegőt, letörlöm a homlokomon boldogan kigömbölyödő kis izzadtságcsöppöket, és elégedetten gondolok a felgyülemlő munkára, amit majd el kell végeznem.