Tízezer-kilencszázötvennyolc nap

Tízezer-kilencszázötvennyolc napja élek. Ez körülbelül harminc évet jelent, mégis pontosan ma (úgymond) ünneplem, illetve tartom a harmincadik születésnapomat. Tehát ma harmincéves vagyok. Nem világos, hogy ez bármilyen fordulópontot ténylegesen jelentene, mégis ahogy közeledett, egyre inkább úgy éreztem, van valami jelenősége. Talán az ember szeretne fordulópontokat tudni az életében. Egyébként éppen szódát iszom és rájöttem, hogy a szóda buborékjai agresszívebbek, mint általában a buborékok, sokkal jobban pattognak. Most erre a hideg agresszióra volt szüksége nyelvemnek és a nyelőcsövemnek, annak ellenére, hogy eleredt az eső. Ha a napokat nézzük, ugyanolyanok. A harminc év pontatlanná és jelentéktelenné válik. A fordulópontoktól, talán így érezzük, nyer valami jelentőséget az életünk. De ezt én (azt hiszem) nem tudom komolyan venni…

Kettőezer-tizenegy március másodikán, szerdán (persze lehet, hogy ez nem pontosan így igaz) egy hivatali ügyintézővel folytatott egyeztetés révén íróvá és költővé váltam. Ezt mindenesetre hivatalosan elismeri egy kormányhivatal járásügyi hivatalának okmányirodai osztálya. A hivatali elismerés jelentéktelenségét jelzi, hogy nem hivatalosan nem lettem sem író, sem költő. Harmincéves koromra azonban megérett bennem az elhatározás, hogy ami hivatalos, azt nem hivatalossá formáljam, vagyis áthidaljam a szakadékot (amely immár öt éve tátong) hivatalos és nem hivatalos létformám között. Folyamatosan kísért a gondolat, hogy pusztán a járási bürokrácia rám nehezedő nyomására válok íróvá, ha íróvá válok. Nem tudom, sikerül-e ezt a gondolatot valaha is elhessegetnem. Talán, ha tényleg íróvá válok. Nem csak a szó hivatalos és nem hivatalos, hanem valódi értelmében is. Azonban a dolgok valódi értelmét nem könnyű meghatározni. Talán közvetlenül, egyszerre ki sem lehet fejezni, mit jelent a szó valódi értelmében íróvá válni. Azt hiszem, erről sem a hivatalos, sem a nem hivatalos rend, amelyben formálódik az életünk, és amelynek megvannak a maga kifejezései, nem tud semmit. Talán valójában ezt a (sokkal áthidalhatatlanabbnak tetsző) szakadékot kellene áthidalni. Ez lehet, a lehetetlenbe tartó feladat, de mi mást kísérelhet meg az ember, ha tisztességesen követni akarja ösztöneit. E Fejtő Ferenctől idézett mondatot mintegy tizenhárom éve nem tudom kitörölni a fejemből, és ebben legkevésbé az ösztönnel tudok mit kezdeni. Hiszen miféle ösztönök azok, amik valamilyen lehetetlen feladatra csábítanak minket? Mindenesetre ignorálhatatlan ösztönök, és talán tényleg nem érhetjük be kevesebbel, mint valami lehetetlen feladat, ami a hétköznapoknak a nem hétköznapi látszatot kölcsönzi, hogy egyszer talán ez a látszat összeomoljon, de legalább folyton ott legyen a gondolat, hogy mindez csak látszat, mert a hétköznapok makacs dolgok, talán csak az ember ösztönei makacsabbak nála, ha persze képes tisztességesen követni őket.

A testem lényegesen nehezebb, mint mondjuk tizenöt évvel ezelőtt. Ez a rendszertelen életmódnak köszönhető. Meg kell próbálnom rendszert alapítani az életemben! Például elkezdeni reggelizni. Egyelőre heti egyszer. Aztán minden évben eggyel megemelem. A következő születésnapomtól fogva hetente kétszer fogok reggelizni. Amikor pedig elérem a heti hét reggelit, abbahagyom a további emelést. Ez segíteni fogja a rendszerszemlélet kialakítását az életemben. Fontos persze először definiálni a reggelit. Például, milyen ételek köre fogyasztható reggeliként, és mivel napszakhoz kötött étkezésről van szó, azt is szükséges meghatározni, hogy egészen pontosan hány óráig kell megtörténnie a reggelizésnek. Úgy gondolom, heti egy reggeli esetében az sem jelentene problémát, ha egy éven át (minimális változtatásokkal) minden alkalommal ugyanazt reggelizném, így az ételek körén a saját definícióm megalkotásához nem is kell sokat gondolkodnom. Valószínűleg tojás lesz, elsősorban rántotta. A definíció második részének tisztázásához azt kell meghatároznunk, hogy meddig van reggel. Legjobb tudomásom szerint kilenc óráig érvényes a köszönés, jó reggelt. Közben felszolgáltak egy rigót vagy más néven vágottat, és a szomszéd asztalnál kihallgattam egy férfit, akit megfigyelt CIA. Tehát kilenc óráig kell elfogyasztanom a tojásos reggelit. Ez, ha kellőképpen lassan és kávézással egybekötve történik, meglehetősen nyugodt pontja lehet a heteimnek, amely alkalmat adhat szövegrészek átolvasására, gondolkodásra, illetve egy stresszmentes, más tekintetben inkább az emésztésnek szánt délelőttre. Azt hiszem, joggal várok mindettől némi hangulatjavulást is. S máris (itt az elhatározás hajnalán) derűsebben tekintek a közeljövőre, mint egy nappal korábban. Bizakodva nézek elébe a tízezer-kilencszázötvenkilencedik napnak, hiszen annyi optimizmust szívtam most magamba, hogy az holnapig biztosan elegendő lesz. Mélyen belélegzem a körülöttem harminchárom fokossá hevült levegőt, letörlöm a homlokomon boldogan kigömbölyödő kis izzadtságcsöppöket, és elégedetten gondolok a felgyülemlő munkára, amit majd el kell végeznem.