györkös gábor

Hogyan járhat másképpen az ember?

2019/03/19. - írta: malurgompo

Ha elgondolkodunk azon, hogyan járhat másképpen az ember, rengeteg dolog felötlik. A továbbiakban azt fogjuk kifejteni, milyen módjai, okai, céljai lehetnek annak, hogy másképpen jár az ember. A kiinduló alap az, hogy az ember eleve, úgy mondanánk, normálisan, hétköznapian jár. Ehhez persze nyomban hozzá is kell tennünk, hogy ez akkor igaz, ha úgynevezett normális vagy hétköznapi emberekről beszélünk. De emellett igaz az is, hogy  a nem normális, illetve nem hétköznapi emberek is kerülnek olyan normális vagy hétköznapi helyzetekbe, valamint körülmények közé, amelyekben normálisan, vagyis hétköznapian járhatnak. Itt figyelembe kell venni az emberi akarat viszonylagos szabadságát is! Meg ugye, azzal is számolnunk kell, hogy előállhat olyan, hogy a nem normális és nem hétköznapi helyzetek, valamint körülmények, úgymond normálissá, hétköznapivá válnak. Azonban minket jelenleg nem a normális és nem normális, illetve hétköznapi és nem hétköznapi helyzetek-körülmények relatívnak tűnő viszonya foglalkoztat, hanem pusztán az, hogy e szerteágazó viszonyok közepette hogyan járhat az ember másképpen.

Hogyan járhat tehát másképpen az ember?

A legegyszerűbb eset az, amikor az ember helyben jár. Ilyenkor a járás lényege tulajdonképpen nem valósul meg, pusztán a járás mozdulataihoz nagyon hasonló mozdulatsor végzése történik. Szintén a legegyszerűbb esetek közé tartozik, amikor valaki szándékosan jár máshogy. Tehát az emberi akarat viszonylagos szabadságából kifolyólag. Aztán van, aki sportból jár, s emiatt jár máshogy. És ez esetben is feltételezhetjük, hogy némileg másképpen jár máshogy, amikor edz és megint másképpen, amikor versenyez. A különbségben nyilván az éles versenyhelyzetből fakadó mentális tényezők játszanak szerepet. Egészen máshogy jár, aki szomorú, és megint máshogy, aki boldog. Másképpen jár, aki éppen jóllakott, másképpen, aki éppen éhes. De másképpen, aki éppen jóllakott és aki általában jóllakott - ez a kettő másképpen jár. Máshogy jár, aki általában éhes, sőt már alultáplált és ezért csont és bőr. Megint máshogy jár, aki túltáplált, így túlsúlyos vagy kövér. Másképp jár, aki túlságosan alacsony, és másképp jár, aki túlságosan magas. Másképp jár, aki ilyen vagy olyan lábbelit visel. Másképp jár, akin szoknya van, másképp jár, akin nadrág. És másképpen jár az ember ünneplőruhában, mint a hétköznapi viseletben. Vagy mint sportfelszerelésben, esetleg mint munkaruhában. És ez persze attól is függ, hogy milyen munkaruháról van szó, mert például egy űrhajósnak a szkafandere valahol tekinthető munkaruhának, s ő aztán tényleg egészen másképpen jár az úgynevezett űrséták alkalmával, mint aki öltönyben dolgozik. S ha már itt tartunk: máshogyan járt az ember a Holdon, mint ahogyan a Földön jár, s valószínűleg bármely bolygón másképp járna, amin képes lehet járni, mint a Földön vagy bármely bolygón. De máshogy jár akkor is az ember, ha a városban van, meg akkor is ha a természetben, és másképpen jár az időjárástól függően, például erős szélben vagy hóesésben. Bizonyos helyzetekben az ember felhagy a járással, és fut. Másképp jár, amikor a járást éppen futásra készül váltani. S megint másképp jár, ha a futást abbahagyta és sűrűbben vesz levegőt. És az sem mindegy, milyen magas vagy alacsony a hőmérséklet. Másképp jár az ember, ha hideg van és fázik a lába, de akkor is másképp jár, ha éppen túl meleg van s akár az alsóját is átizzadhatja (legalábbis részben), amitől kényelmetlenné válik a viselése, s ilyenkor esetleg másképp jár, hogy a megszokottól eltérő lépésekkel egy kis üdítően ható levegőt juttasson az átnedvesedett részekhez. Aztán máshogy jár az ember attól függően is, hogy a tengerszinthez képest milyen magasan tartózkodik, ugyanis minél magasabban, annál ritkább a levegő, és a járást (középhosszú vagy hosszabb távon) mindenképpen befolyásolja, hogy az ember hozzájut-e a kellő mennyiségű oxigénhez. Aztán a járás megváltozásához vezethet az is, ha más felületen vagy más közegben járunk, mint amit megszoktunk. Például máshogy jár az ember fűben vagy friss betonban (attól függően meddig lepi el a lábát a beton), és megint máshogy bokáig, térdig, derékig, mellkasig vagy nyakig érő vízben és ez esetben az sem mindegy, hogy medencében jár, tóban, folyóban, tengerben vagy óceánban. Továbbá az sem mindegy, milyen céllal megy az ember a természetes vizekbe: pusztán azért, hogy ott is járjon vagy esetleg mondjuk vadászni. Mert ha vadászni megy, és nála vannak az ehhez szükséges szerszámok, akkor megint máshogyan jár. De az ember máshogyan jár még nagyon sok különféle körülmény között. Máshogy jár, ha kutyát sétáltat (pórázon), és máshogyan ha a kutyával sétál (póráz nélkül). Ha pedig esetleg más kedvencet sétáltat (illetve más kedvenccel sétál), akkor megint csak másképpen jár. Az ember már akkor is másképpen jár, ha csak céltalanul magáért a járás öröméért jár, illetve céllal jár (a járás eszköz, a járásnak funkciója van). Máshogy jár az ember, ha dolgozni megy, és máshogy jár, ha szórakozni. Máshogy jár, ha fogja a kedvese kezét vagy átkarolja őt, és megint máshogy ha ezt elhagyja, de kedvese továbbra is ott jár mellette. Az ember máshogy járhat, ha visz valamit, megint máshogy, ha nem egyedül visz valamit, hanem valakivel vagy valakikkel közösen. De az ember máshogy jár az életkorától függően is. Mert ha nagyon fiatal, még tanulja a járást és ügyetlen, ha pedig megöregedett, bottal jár vagy alig jár, mindenesetre nehezen jár. Az ember akkor is másképp jár, ha bámulja az eget, ha néz a Holdba vagy a csillagokra, illetve ha bármilyen magasan lévő vagy magasra törő pontot néz és eközben jár is. Vannak, akik akaratuk ellenére visznek valamit miközben járnak. És vannak, akik addig járnak, míg holtan össze nem esnek. Vannak, akik járnak, és egyszer csak lelövik vagy elütik őket. Mások járnak, és egy robbanás vet véget az életüknek. Van, aki jár, és mankót vagy mankókat használ. Más járókeretet használ, amikor jár, és úgy jár. Van aki azért jár máshogy, mert műlába van. Míg megint másnak egy vagy több lábujja hiányzik és amiatt jár máshogy. Van, aki belelép valamibe, például rágógumiba, pocsolyába vagy kisebb-nagyobb gödörbe esetleg egy rozsdás szögbe. Más úgy jár, mint aki halkan belelépett... tudjuk, mibe... hiszen a költő is megírta. Van, aki máshogy jár, mert eltörött a lába, esetleg részleges vagy teljes szalagszakadása van, porcleválása vagy egyéb baj. Ám az is lehet, hogy csak izomláza van a sok lépcsőzéstől. Szembe jön valaki, aki úgy jár máshogy, hogy a cipőfűzője nincs rendesen bekötve vagy letört a cipője sarka, esetleg beázott neki vagy ilyesmi. Az ilyenek miatt mindenki máshogy jár kicsit. Meg persze, ha tolnia vagy húznia kell valamit az embernek, akkor is máshogy jár. Ha egy négykerekű kiskocsit húz az ember, amin van három közepesen nehéz doboz, vagy egy babakocsit tol maga előtt, akkor bizony máshogy jár az ember, különösen, ha göröngyös a talaj és a dobozok folyton le akarnak esni vagy épp elkezd sírni a kisbaba. De máshogy jár az is, aki nagyra kerekedő hasában és nem babakocsibon hordja még a kisbabát. Van, akink a villamoson a lábára lépnek. Nos, ő minimum bosszúsan jár. Kivéve, ha nagyon nyugodt természetű ember, de akkor meg emiatt jár máshogy: túl nyugodt természetű. Van, aki térképet böngészve jár, más a telefonját nyomkodva: mind-mind máshogy jár. És máshogy jár, aki árul valamit, mint az aki nem árul semmit. Aztán máshogy jár az ember, ha dombnak föl vagy lejtőn lefelé megy. Máshogy jár, aki eltévedt, máshogy akit egy érzés erősen a hatalmába kerített. Máshogy jár, aki éjszaka teszi, és máshogy, aki nappal. Vannak emberek, akiknek összebilincselték a lábát, és úgy járnak, és vannak, akiket vizsgálnak, megfigyelnek járás közben. Egyesek esznek valamit, úgy járnak és a járásuk egészen más, amikor próbálják elkerülni, hogy magukra csöppenjen például a mustár. Mások ittasan járnak, ami hol vicces, hol szerencsétlen, már-már tragikus járásnak számít. És valószínűleg még rengeteg módon járnak másképp az emberek. Olykor egészen hétköznapi, míg máskor egyáltalán nem hétköznapi körülmények késztetik az embereket arra, hogy másképp járjanak. Van, mikor logikus vagy elkerülhetetlen másképp járni, de van, amikor csak lustaságból, figyelmetlenségből jár máshogy az ember. Olyan, mintha a hanyagságunk és a minket körülvevő világ folyamatosan arra kényszerítene mindenkit, hogy másképp járjunk. Hiszen elkerülhetetlenül jön egy bizalmatlanságot keltő csatornafedél, amit érdemes elkerülni, vagy egy furcsa házfal, ahonnan omolhat a vakolat. Esetleg valaki megbámul bennünket. Talán éppen azért, mert egy pillanatra máshogy jártunk, de mivel megbámult, és észrevettük, már megint máshogy járunk. Tehát alapvetően máshogy járunk. És azt hiszem, olyannyira máshogy járunk, hogy járásról önmagában jóformán már nem is beszélhetünk. Pusztán a körülményekről, helyzetekről és adottságokról beszélhetünk, amik között és amikben járunk, noha járásunk, így érzem, nem pusztán a körülményeinkből, helyzeteinkből és adottságainkból következik. Az ember különös ismertetőjegye, hogy jár. S ha már jár, máshogy jár: ezer és ezer módon. S ezen legalább annyira nem lehet eligazodni, mint bármin, amit az ember különös ismertetőjegyeként határozhatunk meg.

Címkék: élet ember jár
Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása