Statikus

Július elseje van. A születésnapom. Ezen a napon általában igyekszem kicsit egyedül lenni, s valamilyen szépirodalmi vonatkozást keresve gondolkodni és írni. 1951 július elsején Tadeusz Borowski lengyel író 28 évesen öngyilkosságot követett el. Ez jut most eszembe a születésnapomon. Annál is inkább, mert ezt lánya születéséhez nagyon közeli napon tette.

Gyógyszerekkel és gázzal ölte meg magát. Kórházba került, három napig szenvedett, majd meghalt. Önmaga végezte el, amit a nácik valamilyen hiba végett elmulasztottak. Hiba, mert minden túlélés arról szól, hogy a gyilkoló gépezet olykor nem működött tökéletesen. Ez sokakat megtéveszt. Nem ismerik fel, hogy egy gépezetet nem azok a hibák jellemeznek, amelyeket alkalmanként produkál. Minden gépezetet az az eredmény jellemez, amit a legnagyobb teljesítménnyel és hatásfokkal produkál. Borowski felismerte, hogy világunkat olyan életelvek és törvényszerűségek hatják át, amikből könnyűszerrel föl lehet építeni az Auschwitzhoz hasonló gépezeteket. Borowski számára Auschwitz nem baleset, hanem a hétköznapi életünkből következik.

Most az jut eszembe, ahogyan Immanuel Kant kezdi A vallás a puszta ész határain belül című művét. „Hogy baj van a világgal, oly régi panasz, amely egyidős a történelemmel, sőt, a még ősibb költészettel, s annak is legrégibb változatával: a papi vallással. Mindannyian a jóból eredeztetik a világot, az aranykorból, a paradicsomi életből vagy az égi lényekkel közösségben folytatott még boldogabb létből. Ám e boldogság elillan, mint az álom, és a romlás egyre gyorsabb […]: úgyhogy most (ez a Most azonban oly régi, mint a történelem) a végső időket éljük, a világ vége és elpusztulása küszöbön áll […]. Újabb, ám jóval kevésbé elterjedt az ezzel ellentétes heroikus vélemény, amely szinte kizárólag a filozófusok, napjainkban pedig mindenekelőtt a pedagógusok között tudott meggyökeresedni: hogy ti. a világ mozgása éppen ellenkező irányba tart, azaz szakadatlanul […] halad előre a rossztól a jobb felé, vagy legalábbis az erre való adottság az emberi természetben föllelhető. Bizonyos azonban, hogy e meggyőződésüket a morális jó és rossz (nem pedig a civilizálódás) vonatkozásában nem a tapasztalatból merítették, mivel a történelem minden időben egyértelműen ellenük tanúskodik.” Talán tényleg ez a két hozzáállás a legjellemzőbb a világunkkal kapcsolatosan: az elpusztulás küszöbén áll, illetve a folyamatos javulást elképzelő heroikus vélemény. Most visszakanyarodok Borowskihoz, aki határozottan statikusként, mozdulatlanként látja a történelmünket, a világunkat. Amikor Auschwitzról gondolkodnak, jellemző nézet, hogy Auschwitz töréspont, ahonnan kezdve nem lehet ugyanúgy élni (pl. verset írni). Ezek a gondolatok tulajdonképpen mindig Auschwitztól a jelen, a jövő felé mutatnak. Borowski számára Auschwitz visszafelé is áthatja a történelmet, és az a pont, ahonnan kiindulva az emberi világ felismerheti valódi motívumait, igazi jellegét és életelvei sötétségét. Egy fekete lyuk, amely teljességével magába rántja emberi világunkat. Az idő szinte megáll és a szingularitásban egy-két Borowskihoz hasonló alak mond pár szót, ami senkihez sem képes eljutni. Tipikus sci-fi. Csak ott mindig kijutnak. Az ember ezzel eteti magát. De a bábeli „isten kapuja” minden emberi próbálkozása összeomlik. Az emberi történelem minden optimista próbálkozás ellenére is nem az aranykorba, a paradicsomi életbe vagy az égi lényekkel folytatott még boldogabb létbe vezet, hanem statikus. Borowski ezt a mozdulatlan kővilágot (ami egyúttal legfontosabb kötete címe is), a legfelkészültebb statikus pontosságával méri fel.

A közelmúltban okoztam megdöbbenést azzal a gondolatommal, hogy a legszebb és legőszintébb jóra törekvés általánossá válása sem változtat a világunknak ezen a mozdulatlanságán. Remélem, ezt most is sikerült elérnem! Örülök, hogy a közelmúltban (a Saul fia film kapcsán) Borowski neve és gondolatai (halkan, de erősen) megjelentek (Mandiner). Valószínűleg ezzel nem sok új olvasót szerzett a lengyel író. Azért itt még megemlítem, hogy Kertész Imrére (aki a mai magyar irodalom rendkívüli kiválósága – és legkevésbé a Nobel-díj miatt) is óriási hatást gyakorolt. Kertész önmagában indokolná, hogy többet foglalkozzunk Borowskival! De ezen a ponton a magyar irodalom ismételten nagyon hálás lehet Spiró Györgynek, aki először és egyedül publikált róla valamit magyarul.