györkös gábor

Confessio

2015/09/16. - írta: malurgompo

Kezd K.I. olvasónaplóvá válni a blogom... Ma kinyitottam a Végső kocsmát: "Kafkával álmodtam." K.I.-vel álmodtam. Adott egy papírt. Bélyegre hasonlított, de nagyobb volt, és azt hiszem, piros. Vagy inkább vörös. Mint a vér. Megkaptam a telefonszámát is. Sose beszéltünk utána. Te bezzeg telefonon beszéltél Kafkával! Tényleg érdekes kérdés, hogy az apád volt-e. Most először tegezlek. Nem emlékszem, hogy tegeződtünk-e. A számodra sem emlékszem. A vérvörös papirost a nadrágom feltűrt szárába tettem. Azóta úgy járok. Sokat nevettél. Tetszett, hogy oda tettem. Hazasiettem az egyik könyvedért. Nem tudom, mi volt a célom vele. Kerestelek. Te valami operaelőadáson voltál. Elmondtam volna egy történetet. Az operaénekesről, akinek nem tetszett, amit a német egészségügyről mondtál az egyik interjúdban. Ő is Németországban élt. Megvette a Végsőt. Igen. Ez az utolsó kocsma lesz számára. Hamarosan meghal. Leépül, és elpusztul. De a könyvedet olvassa. Ahogy én is. Ha emlékeznék a számodra, felhívnálak. Elmondanám a német operaénekes történetét. Tetszene. Talán még álmodunk majd. Mindketten. Nagy, vigasztaló álmot - ahogy írtad is. Nem. Ez nem halványabb tükörképe lenne a régi nagy álmoknak... Talán egyszer. Megírom a K.I. dossziét. Kant és a szerelem is benne lesz. Sajnálom, de ezt a két betűt nem tudtad kisajátítani. Tetszik, ahogy írsz. Biztosan írsz még. Talán annyi van még hátra, hogy a "kutya" szót hihetetlen megvetéssel te is kimondd! Persze, nem akarom eldönteni. Minden szót tudsz. De én is sok szavadat tudom. Egyre többet. Dossziéba fogom írni. Szóval. Így állunk álmokkal. A szárnyashangyák a betűvel kirakott kijelzőn. A gondolatok cigány muzsika. A szárnyashangyák táncoló betűk. Jász Attila, amikor kinyitja Nietzshe kötetét. Szeretem az irodalmat. Ez az igazság. Hagyjuk, mi az igazság! Álmokról beszélünk. Apád Kafka képében, vagy Kafka apád képében? Érdekes kérdés. Te kinek a képe vagy? Valahol egy cigány játszik egy hegedűn. Sokakat elbűvöl. Elaltat. Álomba ringat. Álomszerűen rendezném be a világot. Az lenne, amit álmodsz. És alkut kötnénk. Néha az, amit én álmodok. Szomorúan szólna egy hegedű, és az emberek vidáman fecsegnének. Kifaggatnálak arról a pillanatról, amikor megértetted a számodra adott világegyetem titkát. Vagy arról, amikor a focipályát kerested. És Borowskinál megtaláltad. Végig zene szólna. Olyan lenne, mintha egyedül lennék. Mint egy régi, nagy álom. Olyan lenne. K.I.-vel álmodtam. Adott egy papírt. Bélyegre hasonlított. A nadrágom feltűrt szárába tettem. Tetszett neki, hogy odatettem. Sokat nevetett. Erre emlékezni fogok: ahogy hangosan felnevetett.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása