györkös gábor

Cyberspace függetlenségi nyilatkozat

2014/11/06. - írta: malurgompo

John Perry Barlow

Fejlett ipari országok kormányai, kik húsból, betonból, acélból építkeztek és merítitek hatalmatokat, én a cyberspace-ből jövök, a lélek új otthonából. A jövő nevében követelem Tőletek, kik a múltból vagytok, hagyjatok minket békén! Nem üdvözlünk Benneteket jó szívvel. Ahol mi összegyűlünk, ott Nektek semmi erőtök nincsen.

Nekünk nincsen választott kormányunk, és soha nem is lesz. Ezért beszélek Hozzátok pontosan annyi autoritással, amennyit a szabadság maga valaha is adhat. Ezennel megalapítom a globális szociális teret, mint magától értetődően függetlent a zsarnokságotoktól, amit ránk akartok kényszeríteni. Morális jogotok nincsen minket irányítani, és eszközeitek sincsenek arra, hogy a módszereiteknek, melyektől félnünk kellene, érvényt szerezzetek.

A kormányok a jogos hatalmukat a kormányzottak beleegyezésével szerzik. Ti a miénket se nem kértétek, se nem kaptátok meg. Mi nem hívtunk benneteket. Nem ismertek bennünket és nem ismeritek a világunkat. A cyberspace nem a Ti határaitokon belül található. Nehogy azt higgyétek, hogy egyszerűen, mint egy nyilvános építkezésre, betörhettek. Ez egy természeti erő, mely a mi kollektív cselekedeteink által növekszik, erősödik napról napra.

Sem a közös beszélgetéseinken nem vettetek részt, sem piacaink gazdagságát nem Ti hoztátok létre. Sem a kultúránkat, sem az etikánkat, sem a közös megegyezéseinket nem ismeritek, melyek a mi világunkban sokkal nagyobb biztonságot és rendet biztosítanak, mint amennyit Ti a törvényeitekkel bármikor is biztosítani tudtok.

Azt mondjátok, problémáink vannak, melyeket nektek kellene megoldani. Ezt az érvet arra használjátok fel, hogy a területeinkre betörjetek. Sok probléma, amiről beszéltek, egyszerűen nem létezik. Ahol pedig ténylegesen konfliktusok és félreértések történnek, ott majd mi, a mi saját eszközeinkkel beavatkozunk és megoldást keresünk. Mi a saját társadalmi alaptörvényünket képezzük. A kormányzás eme formája azon körülmények és szükségszerűségek által jön létre, melyek a mi világunkban uralkodnak.

A cyberspace tranzakciókból, kapcsolatokból és tiszta gondolatokból épül fel, melyeket a hálózatban a kommunikáció köt, kovácsol egybe. A mi világunk egyszerre sehol és mindenhol jelen van, de élő testet egyet sem találni benne.

Egy olyan világot hozunk létre, melybe mindenki beléphet előítéletek és privilégiumok nélkül. Faji hovatartozás, rang, gazdasági vagy katonai hatalom mind mind elvesztik jelentőségüket.

Egy olyan világot hozunk létre, melyben mindenki a saját meggyőződését vállalhatja, teljesen függetlenül attól, mennyire különös az; az elhallgattatás vagy beolvasztatás fenyegető veszélye nélkül.

A Ti legális elképzeléseitek tulajdonról, identitásról számunkra érvényüket vesztik. Ezek mind anyagra vonatkoznak; de nálunk anyag nem létezik.

A mi identitásaink testnélküliek, ezért mi, Veletek ellentétben, rendet testi kényszer alkalmazásával nem tudunk teremteni. Hiszünk benne, hogy a kormányzásunk formája az etika, a felvilágosult cselekvés és összetartás által egyre kifinomultabb és tökéletesebb lesz. Törvényeinket a kultúrák egymással való találkozása még tökéletesebbé csiszolta. Reméljük, hogy a továbbiakban szükséges speciális megoldások is így fognak születni. De azokat a szabályokat, melyeket ránk akartok kényszeríteni, nem akceptálhatjuk.

Az Amerikai Egyesült Államokban létrehoztatok egy törvényt. A Telecommunications Reform Act-et, mely még a saját alkotmányotokat is sérti, és amely Jefferson, Washington, Mill, Madison, DeToqueville és Brandeis álmait porba tiporja. Ezek az álmok bennünk újjá kell hogy szülessenek.

Rettegtek saját gyermekeitektől, mert ők otthonosan mozognak egy világban, ahol Ti mindig idegenek maradtok. Mert féltek tőlük, a szülői kötelességeiteket átruházzátok a bürokráciára. Gyávák vagytok eme kötelességeket magatok kézberagadni. A mi világunkban minden jelen van, mi emberileg kifejezhető, a megalázótól a magasztosig. Mindez része egy gigantikus, világot átölelő dialógusnak. Nem tudjuk a levegőt, melytől megfulladunk, a levegőtől, mely éltet és szárnyakat ad, elválasztani.

Kínában, Németországban, Franciaországban, Oroszországban, Singapurban, Olaszországban és az USA-ban megpróbáljátok a szabadság vírusát a cyberspace határaira felállított őrhelyekkel megállítani. Ezek az őrhelyek rövid ideig talán ellen tudnak állni, de hosszú távon tehetetlenek lesznek egy olyan világban, mely nemsokára egy bitekből álló óceánba merül majd.

A Ti egyre nagyobbá váló teljesen haszontalan információs iparotok szeretné magát védeni azzal, hogy olyan törvényeket javasol Amerikában és máshol is, melyek elhitetetik, hogy a nyelv maga az ő hatáskörükbe tartozik. Az ilyen törvények az ideákat egyszerűen ipari terméknek szeretnék beállítani, melyek nem értékesebbek mint mondjuk a nyersvas. A mi világunkban minden, amit az emberi elme kitalál, pénzeszközök nélkül a végtelenségig megsokszorozható és elosztható. A gondolatok globális elosztásához nincsen többé szükségünk a gyáraitokra!

A Ti egyre ellenségesebb és kolonializáló törekvéseitek ugyanabba a helyzetbe sodortak minket, mint amiben azok a harcosok voltak, akik annak idején a szabadságért és az önrendelkezés jogáért küzdöttek távoli gyarmataitokon. A virtuális személyiségünket a Ti uralmatok alól ki kell vonnunk, még akkor is, ha a testünk továbbra is a kormányzásotok alatt marad. A világ összes országában egyszerre leszünk jelen, nehogy a gondolatainkat börtönbe zárhassátok.

A cyberspace-ben a lélek civilizációja leszünk. Legyen eme civilizáció humánusabb és fairebb mint a világ, melyet Ti uraltok.

Davos, Svájc

1996. február 8.

Fordította: Nihil

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása