Népszerűtlen ábránd

Kedves János bácsi!

Meglehetősen furcsa pozícióból írom ezt a levelet. És alig vetettem papírra valamit, máris úgy érzem, szabadkoznom kell – már pusztán a forma miatt is: hiszen levél formában reagálok a nem is nekem címzett, bár vitaindítónak szánt nyílt leveledre.

Fiatal tinédzserként számos alkalommal láttalak a gyülekezetben. Felemelt kézzel imádkoztál, mindig sugárzott rólad a derű. És máig úgy érzem, mindkettő hiteles volt. Egy- két rövid beszélgetés is adódott közöttünk. Láttam azt a tiszteletet, ami mindig körülvett, és ez bennem is megkülönböztetett tiszteletet ébresztett irántad. Bizony, ennek már bő tíz éve! Azóta felnőttem, és sokkal jobban belátom, mi az, ami benned, a te munkádban és a te életedben tiszteletre méltó: hogy nemcsak „a viharos huszadik század egyik hiteles tanúja”, hanem egyúttal a megváltó Jézus Krisztus hiteles tanúja is vagy. Szellemi frissességed pedig mindig lenyűgöz, és őszinte öröm tölt el, amikor hallok felőled. Így igen kellemes meglepetés volt, amikor az Egyházfórumban, számomra teljesen váratlanul, megpillantottam a neved.

Óriási késztetést éreztem, hogy ebbe az írásba belefogjak, mégis csak az utolsó napokban fogtam hozzá. Hogy levelet írok, ez egyértelmű volt. Szerettelek volna megszólítani. Ám, ha a praktikus szempontjaimat is bevallhatom (valójában azt gondolom, ezt tudnod is kell), úgy éreztem, hogy mondanivalóm megfogalmazásában kell az a fék, amit az jelent, hogy minden szót annak tudatában írok le, hogy azt neked írom.

A Zsidó-keresztény Értékorientált Szociális Unióról szóló „ábrándod” egy kicsit Fejtő Ferenc Érzelmes utazásából a kedvenc részemet juttatta eszembe (a legutóbbi kiadásban 215-220. oldal). „Lehet, hogy ábrándom népszerűtlen, veszélyes s az is lehet, hogy lehetetlen. De mi mást kísérelhet meg az ember, ha tisztességesen követni akarja ösztöneit.” (220. oldal) Fejtő ábrándjával hasonló a helyzet, mint a tiéddel. Az Érzelmes utazás alapjául szolgáló Zágrábi napló című írás a Nyugatban jelent meg 1935-ben, s olyan „teoretikus elmélkedések” kaptak helyet benne, amelyekre az akkori világ nem volt kíváncsi. Magyarország vezetői valami egészen mással voltak elfoglalva... Kevesen akartak Fejtővel együtt ábrándozni. És bocsánat, János bácsi, de azt hiszem, veled sem fognak túl sokan együtt ábrándozni – bármilyen szép is az ábránd. Vitaindító írásod pusztán a létével világít rá arra, hogy mekkora a baj – a papír, amire rányomtatták, automatikusan válik lakmuszpapírrá a szavaid alatt.

Azt mondod, „ábrándod” megvalósulásához (de legalább, hogy közelebb kerüljünk hozzá) szükség van Orbán Viktor „pálfordulására”. Erre, ha jól értettelek, meg is kéred őt. Hadd szóljak hozzá ennek a fordulatnak az értelmezéséhez! Ha abban az „eredeti értelemben” beszélünk pálfordulásról, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezt a fordulatot, az eredeti helyzetben, Saulus nem akarta. A fordulat határozottan akarata ellenére történt. Valójában ez a helyzet súlyosságát mutatja. Én ebben a súlyosabb értelemben gondolkodom Orbán Viktorról. Te bízol abban, hogy a saját döntése alapján hajlandó vagy képes megváltozni. Én csak abban tudok bízni, hogy Isten Orbán Viktort Orbán Viktor maximális ellenállása dacára is képes megváltoztatni. Tehát ábrándod egyik lényeges elemének a megvalósulásához isteni beavatkozás lenne szükséges.

Ábrándod másik elemét sem tartom sokkal tisztázottabbnak. Itt azokról az evangéliumi keresztyénekről van szó, akikre az újdonsült „Orbán Pál” támaszkodhatna. Különösen kiemeled a Hit Gyülekezetéhez tartozó hívőket, akikről nyilvánvalóan mindkettőnknek a legtöbb tapasztalata van. Tudnod kell, János bácsi, hogy én harmadik éve nem vagyok tagja a Hit Gyülekezetének. Az elmúlt 12 évben mindent megjártam: voltam, akiért imádkoztak, aki imádkozott, és aki ellen imádkoztak. E 12 év alatt nagyon konkrét, azt hiszem, most már az egész életemet meghatározó (nem csak negatív) tapasztalatokat szereztem a Hit Gyülekezetében (különösen a kilépés időszakában) és úgy érzem, egészen máshogy ismerem és látom a (most már így mondom) gyülekezetedet, mint az akár belülről lehetséges volna, vagy kívülről lehetséges azzal, hogy az ember sosem volt tagja. Magamat is emlékeztetve mondom, hogy a Hit Gyülekezetével mint az ábrándod alapjának második, fontos elemével szeretnék foglalkozni. Ahogyan mondod is, gyülekezeted jelentőségét ebben az egészben az adja, hogy „nem nagyon található napjaink Magyarországán hasonló dinamizmussal növekvő mozgalom, amely táborként és egyénenként is, akár a médiában, akár az utcán, sőt az Ige hirdetése során is, újra meg újra hasonló következetességgel lépne fel a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás szellemében az emberi méltóság, az egymás iránti felelősség és a demokratikus szabadságjogok védelmében, s hasonló nyílt sisakkal vállalná föl a harcot a diszkriminációs, újnyilas törekvésekkel és provokációkkal szemben”. Nos, hol látok itt problémát?

 

Kedves János bácsi! Engedd meg (és egyúttal, kérlek, bocsásd is meg), hogy őszinte legyek a Hit Gyülekezetével kapcsolatban! Elmondjam, hogy szerintem mi hiányzik ahhoz, hogy ez a gyülekezet tényleg hitelesen tegye azt, amiről te beszélsz! Tisztában vagyok azzal, hogy ezek a szavak kellemetlenek lehetnek. Egy őszinte szívű hívő nagyon sokat kaphat Istentől akár a Hit Gyülekezetében, de más közösségben is, és joggal érezhet kötődést azon gyülekezet felé, ahol ezt átélte, vagy rendszeresen át is éli. Bízom benne, hogy motívumaimat sikerült kellőképpen tisztáznom ahhoz, hogy szavaimat ne ellened irányuló kritikaként, hanem véleményként olvasd, és megtudd, hogyan gondolom, mi kell ahhoz, hogy a Hit Gyülekezete „uniós ábrándod” esetleges alapközössége legyen. És nem csak formálisan, hanem szellemiségében is!

 

Hadd kezdjem azzal, hogy a Hit Gyülekezetében nagyon sok őszinte szívű hívőt, rendes lelkipásztort, tisztességes, jószándékú embert találni. Azt hiszem, még olyan kijelentést is tehetünk, hogy a hitesekről könnyebb jó benyomást szerezni, mint rosszat. Azonban, a legnagyobb tisztelettel, kedves János bácsi, de azt kell mondjam, az általad megfestett kép a gyülekezetedről idealizált. Azt hiszem, minden hites egy kicsit bele van hajszolva abba, hogy idealizáljon. A Hit Gyülekezetének számos valódi problémája van, amit az egyre kedvezőbb helyzetbe kerülés, az intézményi rendszerek egyre erőteljesebb kiépülése eltakar. A gyülekezet létszámban összességében nem növekszik. Az ember már a gyülekezet tagjaként is úgy érezheti, hogy túlzottan nagy a közéleti-politikai szerepvállalás, és a különböző presbiterek és elöljárok már-már többet foglalkoznak  ezekkel az aktualitásokkal, mint a lelki szolgálattal. Számos belső problémával vagy nehézséggel szemben a gyülekezet vezetősége lényegében tompa, és olyan valódi kérdéseket, problémákat bagatellizálnak, amelyekben egyes hívek tényleges segítő vagy támogató válaszokat várnak. Személyi konfliktusokra is van példa. Nem az jelenti a problémát (persze, ha ez bizonyos korlátok között marad), hogy egy közösségnek ilyen vagy ezekhez hasonló nehézséggel szembe kell néznie. Nem azt várnám a Hit Gyülekezetétől, hogy tökéletes legyen. De azt nagyon is tudnám várni, hogy problémákat, konfliktusokat minimum tisztességes emberi, de (miután magát kereszténynek tartó egyházról van szó) inkább krisztusi módon tudjon (próbáljon) kezelni. Az emberek sokszor úgy élik meg gondjaikat, hogy azok a világ legnagyobb problémái. Bízzunk meg az emberekben! Egy-egy szerencsétlen helyzet, lelket próbáló nagy baj tényleg jelenthet olyan akadályt, amin azt érezni, képtelenség túljutni, ami kétségbeesésbe, reménytelenségbe sodor, ami miatt az ember nem képes másra, mint a probléma ereje alatt megbénulva segítséget kérni. Lehetetlen úgy segíteni, hogy a problémáról nem a legnagyobb empátiával veszünk tudomást, hogy az embereknek nem adjuk meg azt a tiszteletet, hogy bajukat legalább valódinak, számukra létezőnek elfogadjuk. Különösen igaz ez, ha egy egyházról van szó. Mennyi felelősséget éreznek a Hit Gyülekezetét létrehozó, annak a jelegét, működését meghatározó pásztorok azokért az emberekért, akik sérelmeket, problémákat, konfliktusokat éltek meg az ő egyházukban? Amíg csak úgy tekintenek rájuk, mint akik elvonják őket az igazán fontos ügyektől, amíg az ő kínjukat-bajukat tudomásul sem veszik, és csak idealizált képekben hajlandók látni a Hit Gyülekezetét, addig erre a kérdésre nagyon kedvezőtlen választ lehet csak adni.

 

Hadd számoljak be neked, kedves János bácsi, hogyan gondolkodtam, és gondolkodom a Hit Gyülekezetéről! Ezt a közösséget az elejétől fogva határozták meg tiszta, demokratikus gondolkodású emberek, akik a rendszerváltás előtt annyi hátrányt szenvedtek el, hogy eszembe sem jutna, hogy ezt nem gondolták komolyan. Örülni lehet, hogy a rendszerváltás körüli években kibontakozott egy a zsidó-keresztény értékekre hitelesen hivatkozó, az állammal mint egyház korrekt kapcsolatra vágyó, demokratikus gondolkodású közösség. Amikor csatlakoztam a gyülekezethez, még nem voltam tisztában mindezzel, ugyanis általános iskolás voltam. A gimnáziumi történelem órákon értettem meg, hogy mit is jelentenek azok az elvek, amelyekről a gyülekezetben sokszor hallottam. Örültem, hogy olyan gyülekezetbe járok, amely határozottan az egyház és állam különválasztása mellett van. Azt gondoltam, nem csak azért, mert az érdeke ezt kívánja, hanem mert így tartja jónak és helyesnek. Örültem, hogy olyan gyülekezetbe járok, amely nem fogadja el a keresztény erkölcs emberekre erőltetését semmilyen módon, hanem azt vallja, hogy az egyházaknak szabad demokratikus országban van a legjobb dolguk, és alapvetően jó példával, imával, igehirdetéssel, vagyis a hiteles keresztény élet mindennapi megélésével kell arra törekedni, hogy az általunk Istentől valónak hitt értékrend egyre népszerűbb legyen. Hittünk abban, hogy a krisztusi élet népszerűsítésének ezt a módját Isten kedvesen fogadja, és ebben áldásaival támogat bennünket. Ezek az elvek fontosak lettek nekem. Azt gondoltam, a Hit Gyülekezetéhez való tartozásom azt fejezi ki, hogy ezekhez ragaszkodom. Az idő teltével azonban be kellett látnom, hogy a gyülekezethez való tartozásom automatikusan közéleti és politikai kérdésekben való elköteleződést jelent, sokszor nem is az eredeti elveknek megfelelően. Például egyértelmű volt a gyülekezet jobbra táncolása, a különböző gyülekezeti nyilatkozatok retorikája pedig olyanná vált, mint bármelyik történelmi egyházé...

 

A Hit Gyülekezete számára az egyik legkényesebb pont 1998 és a Budapesti Autonóm Gyülekezettel (BPA) való viszony. Be kell látni, hogy a két gyülekezet között ez a rendezetlen helyzet mindkét közösség számára szégyen. Ezen feszült kapcsolaton (ami 14 éve tart), ha másért nem, legalább a kereszténység ügye érdekében érdemes lenne váloztatni, vagy amennyiben csak az megy, enyhíteni. Talán segíthet ennek a gondolatnak az elfogadásában, ha arra tekintünk, hogy ez a probléma nem csak olyan embereket érint, akik a BPA soraiban találták meg a helyüket, hanem másokat is, akik jelenleg más gyülekezethez tartoznak, illetve a gyülekezetbe járást elhagyták.

 

Az én szakításom a Hit Gyülekezetével bizonyos észrevételekben és a keresztény hit alapjait tekintve aprónak nevezhető teológiai kérdésekben gyökerezik, amelyekről nem értelmes párbeszéd alakult ki, hanem egy ellenem irányuló eljárás. Azok, akiknek lehetőségük lett volna leállítani ezt az eljárást, nem tettek semmit. Szeretném hozzá tenni, hogy ilyen eljárás részévé válni nem könnyű a Hit Gyülekezetében, mert (a vezetőket is beleértve) a többségből hiányzik az erre való hajlam és képesség leghalványabb szikrája is. Azonban, úgy gondolom, formálisan ’98 problémája is ebben gyökerezik: észrevételek, kérdések megfogalmazása nem értelmes diskurzust, hanem ilyen méltatlan eljárásokat eredményezett. A Hit Gyülekezetének egyértelművé kellene tennie (tettekkel), hogy mi a véleménye ezekről az eljárásokról. És feltenni a kérdést, mivel indokolható, hogy ezen a területen hallgatás, az ügyek ide-oda tologatása történik. Az az álláspont, hogy „Isten munkájának” nyugodt előrehaladását, a gyülekezet egyes tagjai esetleges megbotránkozásának (ami akár ahhoz is vezethet, hogy elhagyják a hitüket) elkerülését szolgálja, ha ezekről csak nagyon halkan vagy egyáltalán nem veszünk tudomást, tarthatatlan. Úgy vélem, a Hit Gyülekezete számára nagyon pozitív fordulat, és a megújulás lehetőségét tartogatja, ha képes lesz ezeket a kényes pontokat megfelelően kezelni. Azt kívánom, hogy Isten segítse ehhez azokat, akik látják, amiről beszélek! Kedves János bácsi, ma Magyarországnak nagyon nagy szüksége lenne egy olyan közösségre, amit felvázolsz „uniós ábrándod” alappilléreként. Ahhoz, hogy a Hit Gyülekezete ezt a szerepet jól és hitelesen be tudja tölteni, némi változásokra szükség van.

 

Az új egyházügyi törvénnyel kapcsolatban nagyon markánsan szeretnék állást foglalni. Az egyházak az erkölcs intézményei. Ma Magyarországon csődöt mondtak az egyházak. Az új egyházügyi törvény mindenki számára megalázó. Diszkriminatív, nem demokráciába való törvény. Csak a „senkik” tiltakoztak ellene. Itt vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy a Hit Gyülekezete mennyit változott. Gyenge és halk szavú nyilatkozatokat adott ki. Mindannyian tudjuk, hogy a Hit Gyülekezete a múltban milyen lendülettel, mozgósító erővel volt képes kiállni bizonyos ügyeket illetően. Most csak a jogi osztály mérföldhosszú közleményeit olvasgathattuk és egy-egy magyarázkodó interjút. A Hit Gyülekezetének (és a többi egyháznak is) nem azért kellett volna tiltakoznia, és a tényleg kisméretű közösségeket támogatnia, mert azok erre kérik őt. Nem lehet feltenni azt a kérdést, hogy „miért küzdjünk mi mások érdekeiért”. Ugyanis nem érdekekről van szó, hanem jogokról! Egyetlen hívő közösségnek sem érdeke, hanem joga, hogy a magyar állam egyforma törvényen keresztül nézzen rá. Minden előnyösen megítélt egyháznak a teljes eljárást megalázónak kellett volna minősíteni, és elutasítani, hogy hozzájuk képest kerüljenek hátrányos és jogfosztott helyzetbe emberek, akiket velük azonos jogok illetnek meg. Azt hiszem, ez a kérdés teljesen világos. Kár tovább ragozni. A jelenleg teljes mértékben elfogathatatlan törvényhozói gyakorlatot folytató parlamenti többség letesztelte, hogy mennyi erkölcsi tartás és méltóság van az egyházakban. Az egyházak megbuktak. Néhány hónap alatt sikerült őket zsebre vágni. Ha az egyházak, a társadalom erkölcs-intézményei ilyen szánalmasan elbuktak, és egy pillanat erejéig sem adták tanújelét annak, hogy lenne bennük egy kis tartás, akkor mit várjunk a társadalom más intézményeitől? Igazából nincs senki, akinek megszólalna a lelkiismerete. És ebben a Hit Gyülekezete is saras. E három ok (1/ a belső problémákkal 2/ és a múlttal való szembenézés hiánya; 3/ valamint az új egyházügyi törvény ügyében tanúsított felemás
viselkedés) miatt a Hit Gyülekezete jelen állapotában nem alkalmas, hogy „uniós ábrándod” alapközössége legyen. Noha ezt megpróbálhatja (például pártalapítással), de az nem lesz hiteles.

 

Sajnos ilyen borús, szomorú véget sikerült csak kerekítenem levelemnek. Azonban optimista vagyok, és úgy gondolom, semmi sem szegheti kedvünket az értékek, a jó és a helyes dolgok melletti kiállásban úgy, ahogyan azt kötelességünknek érezzük. Hiszen, ha ez megtörténne, azt jelentené, mi sem hittünk bennük igazán. Itt van tehát a te ábrándod, János bácsi! Ami minden bizonnyal népszerűtlen, ám az is lehet, lehetetlen. „De mi mást kísérelhet meg az ember, ha tisztességesen követni akarja az ösztöneit”? Örülök, hogy te ebben a legnemesebb értelemben vagy tisztességes! Felüdülést jelentett hallani a hangodat, és jó a tudat, hogy Magyarországon és a Hit Gyülekezetében van ilyen hang. Remélem, hogy a gyülekezetedet (az én egykori gyülekezetemet) illető értékelésem miatt nem kell szabadkoznom előtted, hanem érted az észrevételeimet, és tisztán látod az indítékaimat. Ha bármelyik szavam miatt a bocsánatodat kell kérnem, egy percig sem fogok habozni! Megtiszteltetés, hogy a te leveledre reflektálva írhattam le véleményemet; az pedig külön öröm, hogy figyelemmel és baráti, testvéri viszonyulással olvastad szerény írásom!

 

Szeretettel üdvözöllek! Jó egészséget és minden jót kívánok neked!

 

Tisztelettel:

 

Györkös Gábor