györkös gábor

Bertrand Russell miért nem volt keresztény?

2012/03/06. - írta: malurgompo

Russell 85 éve március 6-án válaszolt.

Russell három irányból közelít. Először intellektuális alapon, a filozófia oldaláról foglalkozik az istenérvekkel, amelyeknek egyike sem kellőképpen alapos és igaz ahhoz, hogy Isten létezéséről valamit is mondjon. Aztán valamiféle teológiai jellegű megközelítés következik, amelyben Jézus tanítását és életét vizsgálja. Végül társadalmi oldalról közelíti meg a kérdést, ti. hogy ő miért nem keresztény.

bertrand-russell-2.jpg
Előadását 1929. március 6-án mondta el Battersea-ben a Nemzeti Szekuláris Társaság konferenciáján. Gondolatmenetét, érveit talán fárasztónak érezhetjük, és mondjuk keresztény hívőként kényelmes lehet ezeket reflektálatlanul elhessegetni, ám véleményem szerint Russell érveivel ma is érdemes szembe nézni. Az ateizmus ilyen szövegét miért olvassák keresztények? Több okból is! Russell a 20. század egyik legjobb gondolkodója, kitűnő író (irodalmi Nobel-díj) és rendkívül szellemes. Olyan ember érveit ismerhetjük meg tőle a kereszténységgel szemben, aki tudós lévén, semmit nem állít megalapozatlanul. Nem árt néha a másik szemüvegén át látni, még ha ez komoly szenvedést is jelent.

Russell élete egyébként rendkívül érdekes és kalandos volt. Azt hiszem, aligha akadhatna bárki is, aki ne mosolyogva olvasná életének egyes epizódjait. Négyszer kötött házasságot, kétszer volt börtönben, pacifistaként gyakorolta a polgári engedetlenség egyes formáit, és ha úgy érezte jónak, másokat is erre bátorított. 98 évéből kb. 75 évet végigdohányzott. Sőt egy ízben a dohányzás mentette meg az életét egy közlekedési balesetben: Russell a dohányzó részlegbe vásárolt jegyet, a baleset csak a nemdohányzó utasrészt érintette, ahol többen meghaltak. Kétségkívül jobb cigaretta reklámarc lett volna, mint a Philip Morris legtöbb figurája. Mindettől függetlenül tudományos munkássága a matematika és filozófia területén rendkívüli elismerést érdemel.

Hivatkozott előadására (Miért nem vagyok keresztény?) szeretnék további utalást tenni nem a filozófia vagy Jézust érintő meglátásait kiemelve. Inkább arra akarom ráirányítani a figyelmet, hogy az intézményesült egyházat érintő kritikái mennyire igazak ma is; és valóban megfigyelhető, hogy a közösségeiket, intézményrendszerüket kiépítő egyházak rendkívüli gyorsasággal válnak a hátráltatás, a gondolkodás és fejlődés akadályozásának bástyáivá. Olyan szűklátókörű csoportokká válnak, amelyek bírják az "igazságot" és képtelenek tudomást venni tényekről, társadalmi állapotokról és változásokról; és különböző értékekre (valójában sokszor inkább érdekekre) hivatkozva száműzik az ember életéből azt, ami legalább annyira része az embernek, mint a szíve: a tisztességes józan észt és belátást. Ehhez egyik-másik keresztény közösségnek elegendő egy-két évtized.

Figyeljük meg Russell szavait: "Ha körülnézünk a világban, azt látjuk, hogy a szervezett egyházak következetesen elleneztek és elleneznek minden egyes kis lépést, ami egy humánusabb világ megteremtése felé vezetne: a büntető törvények minden egyes javítását, a háborúk befejezését szolgáló minden lépést, a színesbőrűekkel való bánásmód minden javítását, a rabszolgaság mindennemű csökkentését - a világ erkölcsi előrehaladásának minden egyes lépését. Nyíltan kijelentem: a keresztény vallás, egyházakba szervezett formájában, mindig is a világ erkölcsi előrehaladásának fő ellensége volt, és ma is az." Ezzel szemben igaz, hogy a kereszténységnek rendszeresen voltak olyan megújuló hullámai, melyek ennek az értékelésnek nem felelnek meg. De az is igaz, hogy Russell állításait csak kevés, többnyire magányos őszinte hívő próbálja cáfolni hitelesen.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása