A magyar keresztény férfi és a sertés

Bevallom, nemrég rájöttem, hogy nem értem a magyar keresztény férfi és a sertés szoros kapcsolatát. De most úgy érzem, összeállt kép, és ez lehetőséget ad, hogy egészében átlássuk a magyar társadalom alapegységének, a családnak a teljes struktúráját, valamint lélektanát minden mentálhigiénés problémájával együtt.

Ehhez először vissza kell utaznunk messzeringó gyerekkorom világába, ahol viszonylag korán sikerült megfigyelnem, hogy a család a gyerekek felől épül föl. Vagyis először következnek ők, aztán az őket védelmező és tápláló anya, majd a munkás férj, ha számításba vettük a kutyát is. Ezt annakidején úgy fogalmaztam meg, hogy a családban a kutya után következik a férfi. – Ez a családmodell.

A férfi megállás nélkül fölösleges dolgokkal foglalkozik, sosem keres eleget, és ami fontos lenne, azért hosszasan kell vele veszekedni, hogy végre megcsinálja. Továbbá léte állandóan fenyegeti a család létbiztonságát. Emiatt a férfi nem is igazán része a családnak. Inkább a kutyával van jó kapcsolata: a kutya a legjobba barátja. Innen is származik a mondás, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Ugyanis a férfit embernek szokták hívni. A nőt meg asszonynak szokták hívni, hiszen nem ember és verve jó. Logikus. A férfi a kutyát eteti (a kutya láncon verve jó), míg az asszony a gyerekeket eteti (a gyerek meg csak úgy simán jó verve). Azt hittem, már értem. De rájöttem, hogy a disznó nélkül nem lehet megérteni az egészet! És ezt a felismerést Orbán Viktornak köszönhetem! Köszönöm, Viktor!

Számos médium beszámolt arról, ahogyan a most már korábbi földművelésügyi miniszter, Fazekas Sándor a rovarevés ellen tiltakozott. Idézzük fel a szavait!

„Rovart egyáltalán nem eszik a magyar ember. De hogyha ezt az értékrendet, ami a keresztény Európa értékrendje, föllazítják, elavult, üldözendő, van helyette más: ilyen másság, olyan másság, étkezésben is... az ember elveszíti az igazodási pontot. Mert még akik nem vallásgyakorlók, nem templomba járók, azok is a keresztény kultúrkör szabályai szerint élnek, élünk. Mert tudjuk, hogy mi az, hogy húsvét, mi az, hogy karácsony, mi az, hogy vasárnap, mikor van reggeli, ebéd és vacsora, de más kultúrákban ez teljesen máshogy van. És ez a kultúrkör szabályozza azt is, hogy mit eszünk meg. Mondjuk a mohamedán nem eszi meg a disznóhúst, a keresztények pedig elfogyasztják a disznóhúst. Ha jól meg van tisztítva, jól van tartva a disznó, akkor elfogyasztjuk.”

Fazekas szavai jelentették számomra az első löketet, hogy elgondolkodjak, miért ragaszkodik ennyire a magyar keresztény férfi a disznóhoz. Persze, a disznó jó arra, hogy ha megesszük, akkor tudjuk, hogy nem vagyunk zsidók vagy muszlimok. De ezen kívül van még valami a háttérben?

A válaszhoz gondolkodjunk tovább! Vegyük például Orbán Viktor húsvéti sonka főzését egy titokzatos helyszínen kutyaugatás közben. És emlékezzünk! Mert ezen a ponton feltolulnak az emlékektöredékek eseményekről, amiket különféle csatornákon láthattunk. Például egy felcsúti nagyon élvezetes tradicionális disznóvágásról készült videó, amiből megtudhatjuk, Orbán Viktor mennyire szereti a disznóvágást és náluk mit hogy szokás. De a végső választ nem itt kell keresni! Azt egy másik ránk maradt anyag adja meg, ami arról szól, hogy Orbán Viktor Bözsi nénihez látogat. Mindez 2017-ben történt. Egy programlátogatás volt. Ekkor hangzott el az a híres mondat is, hogy: „Hoppá! Na, heló röfik!” – ahogyan Bözsi néni a háztájit mutogatja. Aki megnézi ezeket a felvételeket, meghallgatja a fenti mondatokat, láthatja, milyen meghitt, barátságos köszöntésről van szó. A rég látott cimborákat (pl. az olyanokat, akik azt mondják, hogy két olyan élelmiszer van, amit hogyha csak azt eszel, akkor nem lesz semmilyen hiánybetegséged) – az ilyen rég látott cimborákat köszöntjük ilyen módon. Amikor azonban egy ember így köszön a disznóknak – na, ezen a ponton érhető tetten a magyar keresztény férfi és a sertés szétválaszthatatlan kapcsolata a családhoz fűződő relációban!

Ugyanis, a családban a sertés az egyetlen végérvényesen halálraítélt, akivel szemben a férfi élet és halál ura. Akinek kiontja vérét és megeszi. Akivel szemben egy a férfi által ideálisnak vélt uralom és hatalom maradéktalanul érvényesíthető. A disznóvágás kárpótolja őt egész gyötrelmes életérét, a teljes önfeladásért, az elmaradt felesekért és kihagyott meccsekért, az entrópiával szemben folytatott kilátástalan küzdelméért, azért, hogy csak a tévé maradt és mindenért, amibe nap mint nap egyre jobban belegörnyed a háta. Ám, amikor a disznó szíve az utolsókat veri, és lassan megkezdődik a pörzsölés meg a boncolás, egy boldogabb élet leheletét böfögi fel. Ilyenkor talán arra gondol, nem is olyan rossz ez a család dolog, és közben a tudattalanjában már szövögeti is a terveket egy újabb másfél mázsás röfi mielőbbi felhízlalásáról. Ezt az érzést ragadja meg a férfi lelke. És a kérdés csak az, tud-e ebből elég erőt meríteni, hogy magasabbra kapaszkodjon, illetve egyenesen törjön.

Látjuk tehát, hogy áll össze a család a gyerekektől az asszonyon meg a kutyán át egészen a férfiig, hogy aztán a sertés őt is kövesse a sorban. A sertés, aki az egyik legnagyobb családi eseményen, a disznóvágáson semmisül meg a férfi keze által, mely esemény rituális ismételgetése újabb és újabb lehetséges kitörési pontként lebeg a férfi szemei előtt.

És itt végére értünk minden gondolatnak! Legközelebb azt nézzük meg, az asszonyok miért vágnak tyúkot!