A Felház és a "politikai karizmaticizmus" I. rész

Fontos és érdekes témával foglalkoztak a Budapesti Autonóm Gyülekezet (BPA) vezetői a Tegyük a helyére sorozat 59. adásában, aminek a "Politikai karizmaticizmus" címet adták. A "karizmaticizmus" szó valójában nem létezik, azt a "katolicizmus" mintájára hozták létre, s így a hatalom és a (karizmatikus keresztény) vallás összefonódására utal. A beszélgetéssel egy viszonylag új, de egyre jobban megfigyelhető jelenségre sikerült ráirányítani a figyelmet.

A BPA esetében a hazai kisegyházi-karizmatikus közeget tekintve talán az egyetlen olyan társaságról beszélünk, amely egyszerre kellőképpen ismeri az Igét és közéleti vonatkozásban is képes olyan beszélgetést lefolytatni, amit érdemes meghallgatni és amivel érdemes foglalkozni. A megszólalók (Takács Ferenc, Piszter Ervin, Görbicz Tamás és Fóris Attila) nevezték már magukat "posztkarizmatikusoknak" is, ami jelzi, hogy olyan igehirdetőkről beszélünk, akik a karizmatikusság jelenségeit némi kritikával szemlélik, ráadásul az ezzel kapcsolatos megnyilvánulásaik nem légből kapottak, hanem az Ige valódi tanításával komoly harmóniában állnak. Most dicsérhetném tovább ezeket az atyafiakat (amit annál inkább is szívesen tennék, mert korábbi egyházi-felekezeti hovatartozásomból fakadóan átkok széles spektrumát volt szerencsétlenségem szórni rájuk /nyugi, azóta áldom őket/), mégis legutóbbi beszélgetésükhöz hozzáfűznék ezt-azt. E bizonyos "ez-az" nem írja fölül nevezett atyafiak értékes gondolatait, és mivel olyan emberekről van szó, akiket nálamnál többre tartok, ezeket a hozzáfűznivalókat is maximális tisztelet mellett tenném meg.

Ha valaha könyvet írok (ezen már sokat gondolkodtam), az első fejezet biztosan Prológus lesz, aztán második a Bevezetés. E rövid (mégis annyi olvasni tudónak oly hosszú) írás Bevezetője következik tehát. A bizonyos említésre, figyelemre és továbbgondolásra érdemes "Politikai karizmaticizmus" beszélgetés témája valójában az állam és egyház viszonya volt. Ezzel kapcsolatban a lehető legtisztább megfogalmazás mellett egy társadalmi és hitéleti szempontból is (szerénytelen meggyőződésem szerint) legüdvösebb álláspont hangzott el. Ennek lényege bizonyos határvonalak fölállítása kérdésköröket és eszközöket illetően. Nevezetesen, hogy milyen kérdéskörökben, milyen eszközökkel illetékes az egyház; és milyen kérdéskörökben, milyen eszközökkel illetékes az állam. (Itt valójában a vallás kifejezés megfelelőbb volna, de mivel kereszténységről beszélünk, használjuk az egyházat!) Az egyház nem számíthat arra, nem küzdhet azért, hogy bizonyos hitbéli kérdéskörökben állami eszközökkel a hatalom a pártjára álljon! A hatalomnak nincs illetékessége, hogy állami eszközökkel hitbéli kérdésekben döntőbíró vagy végrehajtó legyen. Takács Ferenc gyakorlatilag szó szerint mondta azt, amit (néha úgy érzem) ezer éve teljesen fölöslegesen mondogatok keresztényeknek: "Ha Isten megengedi az embereknek, hogy a bűnt válasszák, nekem semmi jogom azért bármit tenni, hogy hatalmi/állami eszközökkel betiltsunk vagy elérhetetlenebbé tegyük a bűnöket." Semmire nem megyünk, ha törvénnyel betiltjuk a bűnt! Isten a bűnnel szemben a szeretetével akarja meggyőzni az embert. Ha ezt megérjük, azt bátran nevezhetjük a hívő élet kopernikuszi fordulatának!

De hogy jön ide a Felház?

Korábban írtam valami olyasmit, hogy az evangéliumi(-karizmatikus) kisegyházaknak társadalmi és közéleti kérdésekben teljesen kiforratlan, gyakorlatilag minden szempontból (teológiai és társadalomtudományi oldalról egyaránt) megalapozatlan elképzeléseik vannak és csak sodródnak. (Ezt jól kifejezi az egyházügyi törvény módosításával kapcsolatos viselkedésük, megnyilatkozásaik.) Ennek a ténynek tudható be az is (és ez lehet, csak rosszindulatú feltételezés részemről), hogy az a problémaérzékenység, amiről e neves atyafiak tanúságot tettek, s aminek köszönhetően képesek voltak megragadni annak problematikáját, hogy a Felház hogy jön a "politikai karizmaticizmushoz", eleve érzékelhetetlen, sőt, akár érthetetlen is számos kisegyházi evangelikál(-karizmatikus) hívő és közösség számára. Remélem, az hogy a kérdésről nyilvánosan beszélgettek ezek az emberek, azt jelenti, hogy legalább ők azt feltételezik, hogy számosan érthetik e problematikát.

Mi ennek a problematikának a lényege?

Egészen pontosan az, hogy hiába fedezte föl az emberi géniusz és szív azokat az alapelveket az állam és egyház viszonyával kapcsolatban, amiket föntebb tárgyaltunk, a történelmi tapasztalat az, hogy az állam előszeretettel lépi át azoknak a kérdésköröknek a határvonalát, amiben nem illetékes; az egyház meg előszeretettel számít az államra, hogy az a rendelkezésére álló hatalmi eszközökkel érvényesítse bizonyos elképzeléseit. A Felház ebben a problematikában úgy jön a képbe, hogy akár tetszik, akár nem, akár felfogjuk, akár nem, a tény az, hogy Orbán Gáspár (a Felház /egyik/ vezetője) a miniszterelnök fia, és ez óhatatlanul hívők sokaságában keltheti (s ténylegesen kelti is) azt az érzést (amit a miniszterelnök Orbán sugall), hogy a hatalom a valódi kereszténység pártján áll. Vagyis az az evangélium, amit Pál is hirdetett, a hatalom részéről támogatott, s így eljöhet az ideje a hőn áhított nagy ébredésnek. Azonban, ha nem Orbán Gáspár, hanem maga Orbán Viktor lenne újjászületett prédikátor, akkor sem lenne semmi létjogosultsága ennek a gondolatnak! Bárki, aki az ország és Európa legjobb képzéseiben részesült (mint itt apa és fia), tudhatja (teljesen profán alapon!), hogy ez nem így működik! Ha engem kineveznek a munkahelyemen igazgatónak, nem hozhatok keresztény erkölcsi szabályokat a cégnél! Egyedül annyit tehetek, hogy tisztességesen, odaadóan dolgozok, korrekt vagyok, és akinek esze ágában sincs kereszténnyé lenni, talán az is azt kezdi érezni, hogy jobb itt dolgozni, mióta én vagyok az igazgató. Bármilyen hatalomhoz, ha hozzá jutok a földön, nem használhatom arra, hogy e hatalom eszközeivel elkezdjem "Isten országát" megvalósítani! Jézus maga nem fogott bele ilyen projektbe! Ennek az ideje leghamarabb az ezer éves királyságban jön el. A keresztények megnyugodhatnak, akkor ugyanis együtt fognak uralkodni Krisztussal. Addig is a legjobban teszik, ha a hatalomról és az uralomról (a bibliai korszakokkal egyetemben) a lehető leghelyesebben igyekeznek gondolkodni, ezzel is készülve arra a felelősségteljes szolgálatra! Ez a jelenlegi korszak, amiben most élünk, nem az Isten országának uralmáról szól! Kár ezt erőltetni! Bármilyen hatalom, ha ilyen célra tör, félresiklás az eredmény. Bármilyen keresztény irányzat, ha ilyen próbálkozást sürget vagy támogat, szintén félresiklás az eredmény! Egyszerűen nem ennek a korszaka van itt! A kegyelem korában élünk! Minden ember teljesen szabad! A legtöbb, amit tehetünk, hogy megéljük azokat az igazságokat a személyes életünkben, amiket Isten kijelentett nekünk, a világ felé pedig csak és kizárólag a kegyelem üzenete van érvényben! Isten minden embert szeret! Semmilyen más üzenete sincs a számukra, amíg bűnben élnek, mint hogy szereti őket! Illetve az, hogy konkrétan hogyan fejezte ki ezt a szeretetet! Csakis ezen munkálkodhatunk! Ehhez pedig kb. az igehirdetés bolondságát adta az Isten! Legyünk hát bolondok! Isten bolondjai! Mert csak így jut el a szeretet és kegyelem üzenete az emberekhez, akik egyébként elvesznének! Erről világosan beszél Pál!

Jó, most eltértem valamelyest attól, hogy jön ide Orbán Gáspár és a Felház. De a lényeg, hogy senkit nem téveszthet meg az sem, ha Isten kitalálja, hogy Ő akármire is éppen a miniszterelnök fiát akarja használni! Isten nem megy bele abba a játszmába, hogy a nemzetek idejének bármilyen államát annak hatalmi eszközein keresztül az Ő missziós céljaira használja! Isten az ekklészát használja az Ő céljaira!

De mik a hozzáfűznivalóim ehhez az egészhez? Úgy vélem, túlságosan optimista volt a jeles igehirdetők helyzetértékelése a Felház és a "karizmaticizmus" viszonyában. Négy dolog lehetséges ugyanis.
1) /a/ Orbán Gáspár (és így a Felház mozgalom /vezetése/) tisztában van ezzel a problematikával, és /b/ határozottan ellene áll, hogy az állami hatáskör és az egyházi kívánalom azokat a bizonyos határvonalakat átlépje és ő ebben (még ha csak akarata ellenére is) eszköz, terep vagy közreműködő legyen.
2) /a/ Orbán Gáspár (és a Felház) tisztában van ezzel a problematikával, /b/ de (legalábbis) nyilvános működése során, nem foglalkozik vele, hanem inkább homokba dugja a fejét és /c/ nem érdekli, ha (akár csak akarata ellenére is) eszközzé, tereppé vagy közreműködővé válik az állam és az egyház egészségtelen viszonyának további alakulásában.
3) /a/ Orbán Gáspár semmit nem ért az egész problematikából, amiről itt írtam és amiről a jeles prédikátorok beszélgettek (és ennél fogva ugyanúgy megvalósulhat a 2) pont /c/ kimenetele).
4) /a/ Gáspár érti a fenti problematikát, de /b/ úgy gondolja, hogy van érvényessége annak, hogy az állami hatalom segítse a keresztény értékek terjedését, a nemzeti szintű ébredés, egy nemzet újjászületésének előmozdítását.

A gondolataim lényege az, hogy én (anélkül, hogy ismerném vagy valaha beszélgettem volna a Felház vezetőivel) a negyedik változatot tartom valószínűnek. A következő részben amellett szeretnék érvelni, miért vélem így.

(Folyt. köv.)