györkös gábor

A Felház és a "politikai karizmaticizmus" II. rész

2018/09/30. - írta: malurgompo

Ennek az írásnak az I. részében a BPA Gyülekezet Tegyük a helyére sorozatának 59. (Politikai karizmaticizmus című) adásában elhangzottak alapján megállapítottuk azt a tényt, hogy hívők sokasága gondolhatja azt, hogy Magyarországon a politikai hatalom a valódi kereszténység pártján áll, helyes a "keresztény erkölcs szellemében" törvényeket alkotni vagy módosítani, etc. Illetve röviden: rendben lévő a politikai hatalom eszközeivel, úgymond elősegíteni az evangélium ügyét. Az is kétségtelen tény, hogy míg eddig ez a megközelítés leginkább a történelmi egyházakban volt jellemző, mára evangelikál(-karizmatikus) körökben is egyre gyakoribb. Az említett hívők sokasága számos dolog hatására vélekedhet ilyen alapon az állam és egyház kapcsolatáról, azonban világos, hogy e hatások között jelentősnek tekinthető a Felház, illetve Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia. Orbán Gáspár különleges helyzete (és mindaz, amit ebben a helyzetben mond és tesz) igencsak meghatározza, hogy kisegyházi körökben a hívők gondolkodásmódjában merre billen el a mérleg nyelve ebben a kérdésben.

Pusztán a BPA vezetőinek álláspontját követem, amikor azt állítom, hogy Orbán Gáspárnak megkerülhetetlen szerepe és hatása van ebben a problémakörben a magyarországi kisegyházakra. Az egész helyzetet az alapján lehet értékelni, hogy ehhez a szerepéhez és hatásához maga Orbán Gáspár hogy viszonyul. Erről a legegyszerűbben úgy lehet gondolkodni, ha megvizsgáljuk azokat a tetteket, elhangzott mondatokat és Felházzal kapcsolatos tényeket, amik ezzel a problémakörrel összefüggésben állnak.

Az előző rész végén megelőlegeztem azt az álláspontomat, ami szerint Orbán Gáspár (és a Felház) tisztában van ezzel az egész problematikával és azon az állásponton helyezkedik el, hogy van létjogosultsága annak, hogy az egyház hasson a hatalomra, illetve üdvözlendő, ha a hatalom kedvez az egyháznak, illetve az egyház által képviselt értékeket törvényesíti. Ez talán elég sarkos megfogalmazás, de az alábbiakban szeretnék emellett érvelni néhány dolog felsorolásával.

1) Tusványos és határon túli körút
Ez jól kifejezi a nemzeti egységnek ahhoz a gondolatához fűződő viszonyt, ami a nemzeti-keresztény hozzáállás sajátja. Ebben a nemzeti egységben fontos szerepe van a kereszténységnek, ugyanis (részint) a mi magyar kereszténységünk az, ami spirituálisan összeforraszt minket a határon túli magyarokkal. (Ehhez lásd pl. az állam határon túli magyar gyülekezeteknek adott irreálisan magas támogatásait!) Annak nem néztem utána, vajon hogy kerülhet egy keresztény szervezet a tusványosi programba, de ahhoz nem kell nagy logika, hogy kitaláljuk, nem pusztán az a mérce, hogy keresztény legyen. Az pedig, hogy a közmédia is megnyomja a dolgot és külön perceket ad a Felháznak ennek apropójából, külön érdekes, hiszen míg egyes felekezetek a jogi státuszukban szenvednek csorbát, addig a semmiből elénk álló mozgalom már a köztévében szerepel valami ideális állapot bemutatására használva a vallás és kereszténység helyzetéről Magyarországon.

2) KUL Alapítvány
Nem akarok nagyon a pénzek körül szimatolni, de ez a KUL Alapítvány téma rendelkezik néhány furcsa ponttal. Igazán szép belterjesség a volt Cross Soundos arc az alapítványban, a Golgotás szállal. És ott van az, hogy a KUL bevételeinek nagy részét a Felház használja (miután az is kapta, ez oké), míg az alapítvány eredeti céljaira alig marad valami az éves költségvetésben. A KUL-t támogató cégek névsorának eltüntetése úgy, hogy már csak a Google keresési emlékezetéből férhet hozzá az átlag halandó, megint csak igazán szép húzás volt! Rakjon itt rendet, aki tud, de nekem ez maszatos! Ezek után honnan tudjam, hogy semmi esetre sem a hatalomhoz való lojalitás akármilyen árnyalatú kifejezése az, amikor a miniszterelnök fiának szolgálatát támogatja egy cég a KUL Alapítványon keresztül?

3) Erdogan apuval
Gábor György vallásfilozófus teljesen jogosan fakadt ki, hogy a bibliai értékeket, üzeneteket képviselni akaró Orbán Gáspár apjával részt vett Erdogan beiktatásán, és ezzel hiteltelenítette magát. Orbán Viktor részvétele politikai állásfoglalás volt. Orbán Gáspár részvétele fölsorakozás az apjának e politikai állásfoglalása mögött (legyen az akart vagy akaratlan).

4) Reaktor blog esemény
Orbán Gáspár felszólalóként vett részt a Reaktor blog eseményén, aminek célja volt a párbeszéd, a közös gondolkodás annak érdekében, hogy a magyar jobboldal erősödjön. Gáspár így fogalmazott: "Az egyháznak a képviselőinek, akik egyébként az Atya Istent képviselik, jelen kell lenniük a világ minden részén, legyen az politika, oktatás, szórakoztatóipar, egészségügy vagy sorolhatnánk ezeket a helyeket, mert ott mind szükség van az evangélium örömhírére. A mi célunk itt ma, hogy mindenki közelebb kerülhessen Istenhez. Aki pedig nem hívő egy ilyen beszélgetésen, akkor szerintem egy megértést nyerhet akár keresztények viselkedéséről közpolitikai, közéleti kérdésekben." Talán nem is annyira ezek a szavak, hanem az, hogy hol, milyen közegben mondja ezeket a szavakat, jelentik az állásfoglalást. Hiszen az egész esemény abban a szellemben született meg, ami számára eleve adott, hogy az állam és egyház viszonyáról az egymást kölcsönösen támogató viszonyban kell gondolkodni.

Ezek alapján én nehezen tudom azt gondolni, hogy arról a különleges helyzetről, amiben Orbán Gáspár van a miniszterelnök fiaként és fiatal evangéliumi hívők elismert vezetőjeként, azzal az érett hozzáállással gondolkodna, amit a Tegyük a helyére sorozat Politikai karizmaticizmus című adásában a hozzászólók megfogalmaztak. Igenis bizonyítva látom, hogy Orbán Gáspár és a Felház működése e tekintetben nincs pozitív hatással a kisegyházak tagjaira, akik így tévesen még inkább azt gondolhatják, hogy van helye az evangélium állami támogatásának, a keresztény hit elemei társadalmi érvényesítésének, és hogy ez az ország jobb hely lesz attól,, ha a keresztény erkölcs számára szimpatikus, az emberek magánéletébe tolakodó törvényeket alkotnak.

Az egész jelenség attól a legszomorúbb, hogy Orbán Gáspár olyan hívők, kisegyházak felé kommunikálja ezt, akiket a Fidesz-KDMP egyházpolitikája jogaiban sért, kirekeszt, felszámolja a törvény előtti egyenlőségüket s ezzel akárhogy is, de megalázza őket. Orbán Gáspárnak és a Felháznak hála, azok, akiken ez az úthenger már többször, több irányból átment, most még lelkes támogatói is a Fidesz-KDNP egyházpolitikai törekvéseinek. Ez az egész folyamat, ami most itt jár, az egyházügyi törvénymódosítástól indult, amihez való viszony a magyarországi egyházak napjaink egyik legnagyobb erkölcsi csődje. Ennek az erkölcsi csődnek a tovább burjánzásáról szól egyházaink pillanatnyi belső élete.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása