Az Egyházfórum tavalyi utolsó (12/4) számában jelent meg Fekete János író Orbán Viktornak címzett vitaindító nyílt levele (Viktorból akár Pál is lehetne még címmel). Írásában megfogalmazza egy magyarországi politikai fordulat szükségességét s azt, hogy ennek mindenképpen határozottan szemben kell állnia az egyre népszerűbb és hangosabb szélsőjobbal. Fekete János Orbán Viktorban ott látja a lehetőséget a változásra, hogy e fordulat élére álljon.

Üdvözlendő elképzelése, hogy a magyar politikai és közéletet egy a zsidó-keresztény kultúrkör értékeire nyitott, az iránt elkötelezett konzervatív szociális uniónak kellene meghatároznia a demokratikus jogállam keretein belül, azt hiszem, nem sok ember számára érthető. A fogalmak, szavak, nevek, melyeket Fekete János használ egészen mások, mint amelyek átitatják a jelenlegi magyar közéletet. Gondoljunk például az elsősorban faj, erő és gyűlölet mentén gondolkodó Jobbik működésére, amellyel szemben egyre határozottabb kiállásra lenne szükség. Fekete János lényegében azt mondja, hogy Orbán Viktor képes és alkalmas lenne, hogy ezt tegye, új típusú működésében pedig támaszkodhatna a zsidó-keresztény értékekre olyannyira következetesen hivatkozó evangéliumi keresztények közösségeire, különösen is a Hit Gyülekezetére. Fekete János levelének, minden nagyszerű és kiváló elvi része mellett, ez a pragmatikus mondanivalója.

Az Egyházfórum ez évi második számában (12/2) számos véleményt, továbbgondolást olvashatunk Fekete János nyílt levéléről. Itt röviden kettőt szeretnék kiemelni. Nagy Péter Tibor szociológiai megközelítését és Jakab Attila határozott, világos, azt hiszem a realitásokkal leginkább számoló írását. Kiábrándító, elszomorító és kijózanító látni a szélsőjobboldali eszmékkel szembeni nyitottság mértékét Magyarország nagy egyházaiban. Lényegében a templomba járás gyakoriságával nő a szélsőjobb elfogadása. Egyértelműen kijelenthető, hogy olyan alacsony a szélsőjobbot határozottan elutasítók aránya a történelmi egyházak hívei körében, hogy biztosan nem lehet számottevően rájuk támaszkodni egy felelős szélsőjobb ellenes harcban.

"Viktorból soha nem lesz Pál"! Igen, minden jel erre utal. Ha többen akarnánk, hogy Pál legyen, lehet meggondolná magát. De a magyar emberek egyelőre inkább Viktort akarnak, úgyhogy ő soha nem lesz Pál. Jakab Attila úgy látja, hogy a magyar társadalomban, értelmiségben (ami kimutathatóan nincs!), de egyházakban sincsenek meg azok a források, amelyekből az ország úgynevezett "erkölcsi megújulása" táplálkozhatna. Milyen igaza van! Egészen más típusú forrásaink vannak. Ezekből táplálkozunk. Tévedés azt hinni, hogy egyházaink nem. A Hit Gyülekezete sem kivétel. Jó lenne gondolkodni, kicsit felébredni! Ehhez adalék Fekete János levele és a nyomában kialakuló vita.

Az alábbi linken, az Egyházfórum honlapján teljes egészében olvasható Fekete János írása:

http://www.egyhazforum.hu/index.php/folyoirat/korabbi-szamok/25-folyoirat/cikkek/forum/106-viktorbol-akar-pal-is-lehetne-meg

"Sétáltam a parkban, porhanyó avaron." - jutott eszembe. Nem éppen tavaszi gondolat. De mi jusson eszébe az embernek, ha szétnéz és azt látja, az emberek kezei úgy lógnak, mint megannyi csüggedt falevél az őszi tölgyeken. Mindegy. A lényeg, hogy eszembe jutott, Kertész Imre mit csinált 1961 őszén. No persze azon kívül, amit valószínűleg mindig is gyakorta csinálhatott "az öreg: az iratszekrény előtt állt és gondolkodott." (Kertész)

Az ember, ahogy él, általában talál valami értelmet az életének. Többnyire ez jelenti az ő személyes világképét. Az ember életében a halál (még a legoptimálisabb esetben is) mindig néhány évtized távolságra van csupán. Mégis talál valamit, ami miatt azt meri mondani, ezért érdemes élni. Vagy: így érdemes élni. Nos, a funkcionális ember nem adhat értelmet az életének, mert mások adnak funkciót az életének. Igazából választása sincs, hogy ezt a funkciót betölti-e vagy sem. Még ha lázad is, elbukik. Lázadásával csak jobban betölti a funkcióját. Olyan, mint Winston Smith, Európa utolsó embere, akinek lázadási kísérlete csak még jobban megmutatta, hogy mennyire hatalmas Nagy Testvér. Winston Smith nem hős volt, hanem áldozat. A hős mindig is Nagy Testvér volt. (Orwell)

Szükségszerűen az életről kell gondolkodnunk, ha a funkcionális emberről akarunk gondolkodni. Róla azt mondjuk, hogy nem éli meg az életét. Nem élete van, hanem funkciója. Az élete: "lezajlik". Üresebb nem is lehetne. "Sorsukon a semmi csillan át, minthogy ezek a sorsok nélkülözik azt az értelmet, amiben tragédia lehetősége rejlik." (Kertész) Persze, ha az ember "kivételesen elnéz a messzeségbe", lehet hogy azt mondja "mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe". (Örkény) Ki az, akinek a sorsán ne csillanna át a semmi? Ki az, aki ezt tökéletesen képes kiküszöbölni? Vajon nem érezi azt az ember, hogy minden törekvése ellenére is, az élete csak úgy lezajlott? És hogy olyan lett, amilyen, és: "az ember mindenképpen hibás egy kicsit"? (Camus)

A lényegi kérdés mégis az, hogy az ember olyan életet él-e, hogy abban megvan a tragédia a lehetősége. "A tragédia hőse a magát megalkotó és elbukó ember." Na most a funkcionális ember nem hős, tehát tragédiában nem mondható el a története. Kertész szerint a sors lényege, hogy magában hordozza a tragédia lehetőségét. "De ma már az ember csak alkalmazkodik." (Kertész) A funkcionális ember sorstalan. Ennek az embertípusnak a megértése az egyik kulcs Kertész Imre művének a megértéséhez. A funkcionális ember külső meghatározottságát éli meg valóságként. Az író kérdése, hogyan formálhat sorsot ebből a meghatározottságból. Regénye megírása (jobb nem jut eszembe) egzisztenciális feladat.

Az író és regénye viszonya. A kérdés nem az, hogy egy ember élete lehet-e regény (elmondható-e regényben), hanem egy ember regénye: az író regénye, lehet-e élete, sőt élete-e. "Egyazon regényt élni és írni." (Kertész)

Az ember vissza akarja kapni önnön élete egzisztenciális megélésének élményét. Ha őszinte vagyok, eddig csak ez az irodalmi program tudott megérinteni. S ez az embert arra készteti, hogy "beszálljon kora gályájába" s ne azon gondolkodjon, "mi az ördögöt keresett ezen a gályán", hanem "Kihajózzon (Nyílt vizekre)" aztán, ha kell "Bolyongjon (Szirtek és zátonyok közt)", végül pedig "Elengedje (A kormányt)", "Behúzza (Az evezőket)" és "Boldog" legyen.

"Avagy virág vagy te hazám ifjúsága"

Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
Szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.

Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bújik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszorúit.

Óh vannak, koszorúk, keményebbek, mint a 
deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a 
hideg temetőnek!...
Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére - kőnek!

Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!
Nem drótos fűzérbe görbítve - légy szabad
virág szabad földön!
hogy árván maradva megrablott birtokán
mondhassa a magyar: "Kicsi az én szobám,
kicsi, de nem börtön!"

Avagy virág vagy te?... légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz
az Ő ünnepségén:
Koporsó tömlöcét akit elkerülte,
most hazug koszorúk láncait ne tűrje
eleven emlékén!

Russell 85 éve március 6-án válaszolt.

Russell három irányból közelít. Először intellektuális alapon, a filozófia oldaláról foglalkozik az istenérvekkel, amelyeknek egyike sem kellőképpen alapos és igaz ahhoz, hogy Isten létezéséről valamit is mondjon. Aztán valamiféle teológiai jellegű megközelítés következik, amelyben Jézus tanítását és életét vizsgálja. Végül társadalmi oldalról közelíti meg a kérdést, ti. hogy ő miért nem keresztény.


Előadását 1929. március 6-án mondta el Battersea-ben a Nemzeti Szekuláris Társaság konferenciáján. Gondolatmenetét, érveit talán fárasztónak érezhetjük, és mondjuk keresztény hívőként kényelmes lehet ezeket reflektálatlanul elhessegetni, ám véleményem szerint Russell érveivel ma is érdemes szembe nézni. Az ateizmus ilyen szövegét miért olvassák keresztények? Több okból is! Russell a 20. század egyik legjobb gondolkodója, kitűnő író (irodalmi Nobel-díj) és rendkívül szellemes. Olyan ember érveit ismerhetjük meg tőle a kereszténységgel szemben, aki tudós lévén, semmit nem állít megalapozatlanul. Nem árt néha a másik szemüvegén át látni, még ha ez komoly szenvedést is jelent.

Russell élete egyébként rendkívül érdekes és kalandos volt. Azt hiszem, aligha akadhatna bárki is, aki ne mosolyogva olvasná életének egyes epizódjait. Négyszer kötött házasságot, kétszer volt börtönben, pacifistaként gyakorolta a polgári engedetlenség egyes formáit, és ha úgy érezte jónak, másokat is erre bátorított. 98 évéből kb. 75 évet végigdohányzott. Sőt egy ízben a dohányzás mentette meg az életét egy közlekedési balesetben: Russell a dohányzó részlegbe vásárolt jegyet, a baleset csak a nemdohányzó utasrészt érintette, ahol többen meghaltak. Kétségkívül jobb cigaretta reklámarc lett volna, mint a Philip Morris legtöbb figurája. Mindettől függetlenül tudományos munkássága a matematika és filozófia területén rendkívüli elismerést érdemel.

Hivatkozott előadására (Miért nem vagyok keresztény?) szeretnék további utalást tenni nem a filozófia vagy Jézust érintő meglátásait kiemelve. Inkább arra akarom ráirányítani a figyelmet, hogy az intézményesült egyházat érintő kritikái mennyire igazak ma is; és valóban megfigyelhető, hogy a közösségeiket, intézményrendszerüket kiépítő egyházak rendkívüli gyorsasággal válnak a hátráltatás, a gondolkodás és fejlődés akadályozásának bástyáivá. Olyan szűklátókörű csoportokká válnak, amelyek bírják az "igazságot" és képtelenek tudomást venni tényekről, társadalmi állapotokról és változásokról; és különböző értékekre (valójában sokszor inkább érdekekre) hivatkozva száműzik az ember életéből azt, ami legalább annyira része az embernek, mint a szíve: a tisztességes józan észt és belátást. Ehhez egyik-másik keresztény közösségnek elegendő egy-két évtized.

Figyeljük meg Russell szavait: "Ha körülnézünk a világban, azt látjuk, hogy a szervezett egyházak következetesen elleneztek és elleneznek minden egyes kis lépést, ami egy humánusabb világ megteremtése felé vezetne: a büntető törvények minden egyes javítását, a háborúk befejezését szolgáló minden lépést, a színesbőrűekkel való bánásmód minden javítását, a rabszolgaság mindennemű csökkentését - a világ erkölcsi előrehaladásának minden egyes lépését. Nyíltan kijelentem: a keresztény vallás, egyházakba szervezett formájában, mindig is a világ erkölcsi előrehaladásának fő ellensége volt, és ma is az." Ezzel szemben igaz, hogy a kereszténységnek rendszeresen voltak olyan megújuló hullámai, melyek ennek az értékelésnek nem felelnek meg. De az is igaz, hogy Russell állításait csak kevés, többnyire magányos őszinte hívő próbálja cáfolni hitelesen.

Az elmúlt években, ahogyan BA és MA szakokon elindult Magyarországon a vallástudományi képzés sorban jelentek meg vallástudománnyal foglalkozó honlapok. Ezeket meglátogatva a kattintgatások többnyire csalódást jelentettek. Ebben a bejegyzésben röviden szeretnék írni néhány ilyen honlapról, felhívva a figyelmet, hogy nagyon siralmas a helyzet (mint amúgy is a vallástudományt illetően).

Ezekhez a honlapokhoz gyakran egyes tanszékek meghatározó oktatói, alakjai adják a nevüket. Több esetben be kéne látniuk, hogy valami vállalhatatlan mellett szerepel a nevük. Tartsunk egy rövid szemlét!

Nézzük meg először a www.vallastudomany.hu oldalt, amely a szegedi egyetem Vallástudományi Tanszékéhez és annak vezetőjéhez, Máté-Tóth Andráshoz köthető. Az oldal sok formális információt elárul a tanszékről, nyitólapján azonban 1-2 éves hírekre mutató linkek találhatók. Az oldalon belül nem ritka, hogy azzal találkozhatunk „Sajnáljuk, de ez az oldal nem létezik...”. A leggazdagabb része a honlapnak talán az, amelyen Máté-Tóth profilját olvashatjuk. Az amúgy is rendkívüli online háttérrel rendelkező Vallástudományi Szemlének még mindig Bencze Lóránt a főszerkesztője a vallastudomány.hu-n, és a feltüntetett freemail-es e-mail cím is rendkívül meggyőző. Az oldal látványáról és használhatóságáról, aki akar, győződjön meg maga. További különlegesség, hogy „az ország második egyetemének” hivatalos honlapján a Vallástudományi Tanszék linkje erre az oldalra irányít. A magam részéről a domain nevet sajnálom! Lefoglalták a vallastudomany.hu domaint!

A Magyar Vallástudományi Társaság honlapját a könnyen megjegyezhető http://silver.drk.hu/MVT/ címen bárki vígan megtalálhatja. Az esztétikai és szerkezeti (tehát használhatósági) kritikától itt is tekintsünk el! Egy teljesen fölösleges társaság teljesen fölösleges honlapjáról van szó. Aki a vallástudományról, valamit is művelő tudományos műhelyek munkájáról, a friss szakirodalomról (ami amúgy is annyira friss és dicsérhető szokott lenni!) meg ilyenekről akar tájékozódni, ne látogasson erre a honlapra.

www.vallastudomany.net Hallgatók által szerkesztett, rendszeresen frissülő, informálódásra alkalmas honlap.

http://vallastudomany.elte.hu Az ELTE BTK Vallástudományi honlapja. Készül! Kivárjuk! A tartalom feltöltéséig türelmesek vagyunk! Talán még visszatérünk (vö. conversio)!

A Kisegyház-kutató Egyesület honlapját, bár elavult formátumú, pozitív példaként hoznám fel. Ugyan a „Friss hírek” 2011 óta nem újultak meg, az oldalon böngészve rendkívül értékes forrásanyagokat lehet találni a magyarországi kisegyházak történetéből. A témában érdeklődőknek hasznos és érdekes lehet az oldal fölfedezése.

Összegezve azt mondanám, ha végignézzük ezeket az oldalakat, nem gondolnánk, hogy a vallástudomány egy komoly egyetemi szak, egy fejlődő tudomány. Konferenciákra találunk felhívásokat, de ezekről talán kellemesebben, kulturáltabban is lehet tájékozódni, mint ezeken az oldalakon. A felhozott rosszabb példák esetében tippjeim sincsenek, mi volt a cél az oldalak létrehozásával, nekik nem tudom mit kívánjak. A többieknek sok sikert!

Több száz ember volt jelen a Budapesti Autonóm Gyülekezet (BPA) által szervezett demonstratív istentiszteleten. Számos egyház február 26-án tarthatott utoljára istentiszteletet egyházként hazánkban. A nyilvános, szabadtéri, demonstrációs célzattal tartott istentiszteletet talán lehetne kritizálni., de a megjelenő hívők az egyetlen lehetséges utat választották ezzel. Ha az embert megalázzák, méltóságában sértik, jogait csorbítják, és mindezt tisztességtelen eljárások keretében teszik, amennyiben „tisztességesen követni akarja ösztöneit” (Fejtő) nem tehet mást, mint hogy emelt fővel végigcsinálja az egészet, és még ha el is veszíti a küzdelmet, azzal a békés tudattal emeli fel a fejét, hogy ő mindent megtett. Tisztelet azoknak, akik mindent megtesznek!

Gyönyörű idő volt. Azonban mire a kezdeti technikai nehézségek megszűntek, kicsit beborult. Sokat javított a hangulaton, mikor a tömeg kicsit összehúzódott, közelebb a felszólalókhoz. Teljesen korrekt evangéliumi istentisztelet zajlott, amit megelőzött Görbicz Tamás összefoglalója a helyzetről, ezzel megmagyarázva, miért a Kossuth téren tartanak istentiszteletet. Világos szavakkal röviden fogalmazta meg a lényeget. Az istentiszteleten prédikált Piszter Ervin, Takács Ferenc és Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke. Az elhangzott beszédek nyilvánvalóan igazodtak az aktualitáshoz, de nem hallottunk hangulatkeltő beszédeket, amelyek igyekeztek volna kihasználni a helyzetet.

A magam részéről elég zavarónak és talán hiteltelennek tartom, amikor keresztények indulatosan és akár olyan megvetéssel beszélnek politikusokról, amely egy keresztény (tehát Krisztus követő) szájából fülsértő. Engem személy szerint ez arról győz meg, hogy az illető jobban utálja a döntéshozókat, mint amennyire Jézust akarja követni. Nem arról beszélek, hogy a politikai vezetők munkáját kritikátlanul fogadjuk, mindenbe beletörődve. Épp ellenkezőleg. Én magam azonban számos olyan, magát valami módon kereszténynek valló emberrel találkoztam már, akik kifejezetten gyűlöltek egy-egy politikust. Talán kimondhatjuk, hogy nem helyes, ha egy keresztény ezt megengedi magának, vagy hagyja, hogy a számára szimpatikus párt ilyenre hangolja etc. Jó volt egy olyan, több mint két órás rendezvényen lenni, ahol egyetlen ilyen szó sem hangzott el, és egyértelmű volt, hogy a jelenlévők nem is lennének ilyesmire vevők.

A demonstrációs istentiszteleten adakozásra is volt lehetőség, vagy másként fogalmazva: „volt gyűjtés”. Ez talán első hallásra furcsa. Azonban, ha meggondoljuk, hogy az érintett közösségek (ahogyan ez, ugyan nem közvetlenül az adománygyűjtés előtt, de el is hangzott) határozottan az állam és az egyházak különválasztásának elve mellett állnak anyagi szempontból is: tehát az egyházakat tartsák el a híveik – szóval, ha ezt meggondoljuk, akkor így egy demonstrációs istentiszteleten a Kossuth téren való adakozás egy korrekt, világos módja az említett elv melletti állásfoglalásnak.

Még egy gondolat. Az egyházakat érintő új törvény körüli ügyekben a leglátványosabb kiállás a BPA és a MET részéről látható. Azon gondolkodva, hogy honnan ez, a következőre jutottam, az is lehet hibásan. Iványi Gábor és a BPA vezetői is komoly választás elé kerültek a saját korábbi gyülekezetükben. Valójában dönteniük kellett, kiállnak-e azon elvek mellett, amelyekben hisznek, tisztességesek maradnak-e önmagukhoz és az igazsághoz még akkor is, ha életük legnagyobb megpróbáltatásaival és nehézségeivel kell szembenézniük. Nem akarom felemelni ezeket az embereket, de bárki szabadon megnézheti, hogy min vannak túl a Magyarországi Metodista Egyházzal és a Hit Gyülekezetével. Azt gondolom, aki egyszer képes volt igen nagy ellenállás dacára is megőrizni a méltóságát, és inkább elszenvedni hátrányokat, csak hogy az igazságérzete ne sérüljön, az valami olyanra tesz szert az életében, amiből mindig meríthet. Azt gondolom, aki ezt megtette, annak ez a személyisége részévé válik, és egyszerűen természetes számára, hogy méltósággal gondolkodik magáról, és azt mondja, hogy igen is van, amit nem lehet velem megcsinálni. Az emberi méltóság az, hogy van számunkra egy olyan pont, amikor ezt mondjuk, és tudjuk mikor kell mondanunk, és hogyan.

Az új egyházügyi törvény körüli események nem csak arra adnak lehetőséget és okot, hogy a kormányt kritikával illessük, hanem arra is, hogy az egyházakat. Nem lenne különösen nagy észrevétel és megállapítás, ha elsősorban azokra az egyházakra gondolnék, amelyeknek nem kell most azzal a problémával szembe nézniük, amivel nagyon sok kisegyháznak igen. Számos kisegyháznak ez a megszűnés lehetőségét jelenti.

Ahogy zajlanak az események többen fölemelik hangjukat az érintettek jogaiért. Hazánkban nem a legnagyobb egyházakhoz való tartozást alapvetően mindig is gyanakvással nézik az emberek. Nehezen tudnak mit kezdeni azzal, ha a másik ember kicsit másmilyen is. Az új törvény sok hívő hitgyakorlásának kereteit megváltoztatja, vagy egyszerűen megszünteti. Mindenképpen olyan dolog történik, ami kiállást követel mindenkitől, aki fontosnak tartja a másik ember méltóságát és jogait. Mégis, én most azt mondom, a kisegyházakkal és azok vezetőivel szemben is meg kell fogalmazni bizonyos kritikákat.

Jómagam több érintett kisegyház tagságát ismerem, valamint a médiából is lehet tájékozódni. Észrevételemet a tapasztalataim és a különböző médiumokból szerzett benyomásaim alapján írom le. Azt még szeretném leszögezni, hogy olyanok kritizálásáról van szó, akik nagyon sok tiszteletet ébresztettek bennem és életükkel nagyon sok értéket képviselnek, amelyek számomra is fontosak.

Kritikai észrevétel azért fogalmazódott meg bennem, mert rengeteg közösség szépen, tétlenül végignézi ahogyan elfogadnak és alkalmaznak egy új törvényt, amely egyre megalázóbb módon fosztja meg jogaitól az egyházakat. Pontosan a méltóságuk és jogaik ellen történik támadás, és ők naiv tekintettel válaszolnak, azt sem tudják hova kapják fejüket. Protestáns (evangéiumi/evangelikál) keresztény/keresztyén közösségekről beszélek. Először biztonságban érezték magukat, mert talán elhitték, hogy tényleg a ’bizniszegyházak’ kiszűrése a cél. Aztán abban voltak biztosak, hogy valahogyan bizonyára sikerül bejutni a kedvezményezettek közé, és megtartani az egyházi státust, még ha ezért esetleg közös szervezetbe kell is tömörülni más egyházakkal. Abban azért mindvégig biztosak lehettek, hogy vallásukat gyakorló közösség megmaradhatnak, és addig is talán történik valami, ami miatt kicsit kedvezőbb helyzetbe kerülnek. Mindig csak egy picivel kevesebben reménykedtek, anélkül, hogy észre vették volna a valódi helyzetet: oda vannak a jogaik és miközben kaparnak, hogy valami maradjon belőlük, a méltóságukon is csorba esik. Nem tudom megérteni, sokakban miért nem volt annyi tartás, hogy megalázónak érezzék mindazt, amit rájuk kényszerít ez a törvény, hogy végigcsinálják. Talán nem tudják, mi az a vallásszabadság és a vallás szabad gyakorlásához való alapvető jog? Ha nem is tekinthetik ezek az egyházi vezetők közvetlen elődeiknek a reformátorokat, azért szellemi örökösüknek tarthatják magukat. Azok a hívek feudális viszonyok között, a katolikus egyház ’egyeduralma’ alatt jogokat harcoltak ki maguknak és azokat képesek voltak megtartani. Ez tiszteletre méltó.

És azok, aki most tétován nem tudják, hogy mit tegyenek, gondoljanak meg még egy dolgot!

Ha őszinték vagyunk, egyre nagyobb szégyen azok között lenni, akik részesültek/részesülnek a kegyben, hogy a hatalom birtokosai egyháznak elismerik őket. Hány hasonló gondolkodású, hitű ember (akár vezető) lehet azokban az egyházakban, akiket ’testvérnek’ lehetne nevezni. Azt hiszem, még ha rossz is a testvéri viszony, van egy pont, ahol egyre nehezebben tudjuk elviselni, hogy a testvérünk szenved. És van egy pont, ahol már nem bírjuk tovább tettek nélkül. Persze lehet mondani: „avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?” Érdemes-e azok közé kapaszkodni, akikről ilyen észrevétel fogalmazható meg? És még győzni is lehet! Vannak, akik példásan kiállnak. Akik böjtölnek, imádkoznak, és nem adják fel a méltóságukat az emberek előtt, de megalázzák magukat Isten előtt! Ezek, ha nem járnak sikerrel, akkor is hősök, és ha győznek, ugyanúgy hősök. Mert nekik nincs vesztenivalójuk. A tétovázóknak komolyan érdemes lenne elgondolkodni: mekkora szégyen az nekik, ha egész végig semmi mással nem próbálkoznak, mint a kegyeltek közé kerülni. Vegyék figyelembe, hogy hitük szerint is Isten kezében van az egyházakkal kapcsolatos ügy Magyarországon, és ha azok járnak sikerrel, akik most kiállnak a jogaikért, akkor a tétovákra szégyen vár, míg a kockáztatók megerősödve jönnek ki egy nehéz helyzetből. A tétovák a saját erejüket és ügyességüket próbálgatják egy számukra ismeretlen térfélen, míg a kockáztatók teljes örömöt élnek meg, miközben a kísértésben saját hitük próbáltatik meg, amely kitartást szerez. A tétovázók talán azt is elfelejtik, hogy nem nekik kell a frontvonalba lépni. Ott már állnak, hála Istennek. Nekik csak a saját közösségük frontvonalán kellene megállniuk, ahol amúgy is ott a helyük!

Számomra a döntéshozatal azokban a helyzetekben nehéz, amelyekben valóban nem lehet tudni, mi lenne a legjobb. Így a döntéshozó képességem nem az eldöntendő dolog nagyságával, hanem azzal arányos, hogy az adott helyzetben mennyire tudom egyértelmű bizonyossággal, hogy mi a helyes döntés. Azt hiszem, az itt említett kérdésben világos határvonalakról, értékekről van szó, amelyben könnyű döntést hozni.

Ez az első bejegyzésem. Néhány alapvető gondolatot és elvet szeretnék megfogalmazni.

Itt elsősorban az emberről lesz szó, mégpedig a vallás oldaláról. Saját gondolatokat, észrevételeket szeretnék megfogalmazni az eddigi tapasztalataim és tudásom alapján. A fiatal emberek 'okoskodásait' sokszor hajlamosak elvetni az emberek. De könnyen lehet, hogy egy fiatal személy többször tanúsított valamiféle önreflexív, önmagát kritikusan megítélő magatartást saját életével és gondolataival kapcsolatban, mint sok idősebb ember. És nyugodtan kijelenthetjük, hogy az élettel kapcsolatban nem csak az számít, mennyit éltünk le belőle, hanem igen komolyan számít az is, hogyan éltük, milyen gondolatokkal és milyen viszonyban saját magunkkal.

A megírt bejegyzéseket, a megírásuk idejében gondolom végig. Nem előzi meg őket semmiféle kutatás, vázlatolás, szerkesztgetés. Abban bízom, hogy minél több ember fogja őket olvasni és az olvasókra valamiféle hatásuk is lesz. Az egyes bejegyzéseknél nincs kommentárírási lehetőség, de az oldalon szerepel az e-mail elérhetőségem (malurgompo@gmail.com), melyen örömmel veszek észrevételeket, javaslatokat (és azokat akár közzé is teszem). Az egyes cikkeket a tudásom és a lelkiismeretem szerint a lehető legjobban igyekszem megírni. Bízom benne, hogy sikerül olyan dolgokat észrevennem, amelyek mindenki figyelmére igényt tarthatnak, akik érdeklődnek az ember és a vallás iránt.

A bemutatkozásomat nem szeretném túlzottan részletesen szerepeltetni itt sehol. Tervezem egy statikus személyi honlap elkészítését is, ami összeköttetésben lesz ezzel a bloggal. Ott majd több részlet megtalálható lesz rólam. Itt maximum szellemi önéletrajzot adnék magamról. De arra szolgáljanak inkább a hamarosan megjelenő bejegyzések!

Györkös Gábor