Élménybeszámoló a Kossuth térről

Több száz ember volt jelen a Budapesti Autonóm Gyülekezet (BPA) által szervezett demonstratív istentiszteleten. Számos egyház február 26-án tarthatott utoljára istentiszteletet egyházként hazánkban. A nyilvános, szabadtéri, demonstrációs célzattal tartott istentiszteletet talán lehetne kritizálni., de a megjelenő hívők az egyetlen lehetséges utat választották ezzel. Ha az embert megalázzák, méltóságában sértik, jogait csorbítják, és mindezt tisztességtelen eljárások keretében teszik, amennyiben „tisztességesen követni akarja ösztöneit” (Fejtő) nem tehet mást, mint hogy emelt fővel végigcsinálja az egészet, és még ha el is veszíti a küzdelmet, azzal a békés tudattal emeli fel a fejét, hogy ő mindent megtett. Tisztelet azoknak, akik mindent megtesznek!

Gyönyörű idő volt. Azonban mire a kezdeti technikai nehézségek megszűntek, kicsit beborult. Sokat javított a hangulaton, mikor a tömeg kicsit összehúzódott, közelebb a felszólalókhoz. Teljesen korrekt evangéliumi istentisztelet zajlott, amit megelőzött Görbicz Tamás összefoglalója a helyzetről, ezzel megmagyarázva, miért a Kossuth téren tartanak istentiszteletet. Világos szavakkal röviden fogalmazta meg a lényeget. Az istentiszteleten prédikált Piszter Ervin, Takács Ferenc és Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke. Az elhangzott beszédek nyilvánvalóan igazodtak az aktualitáshoz, de nem hallottunk hangulatkeltő beszédeket, amelyek igyekeztek volna kihasználni a helyzetet.

A magam részéről elég zavarónak és talán hiteltelennek tartom, amikor keresztények indulatosan és akár olyan megvetéssel beszélnek politikusokról, amely egy keresztény (tehát Krisztus követő) szájából fülsértő. Engem személy szerint ez arról győz meg, hogy az illető jobban utálja a döntéshozókat, mint amennyire Jézust akarja követni. Nem arról beszélek, hogy a politikai vezetők munkáját kritikátlanul fogadjuk, mindenbe beletörődve. Épp ellenkezőleg. Én magam azonban számos olyan, magát valami módon kereszténynek valló emberrel találkoztam már, akik kifejezetten gyűlöltek egy-egy politikust. Talán kimondhatjuk, hogy nem helyes, ha egy keresztény ezt megengedi magának, vagy hagyja, hogy a számára szimpatikus párt ilyenre hangolja etc. Jó volt egy olyan, több mint két órás rendezvényen lenni, ahol egyetlen ilyen szó sem hangzott el, és egyértelmű volt, hogy a jelenlévők nem is lennének ilyesmire vevők.

A demonstrációs istentiszteleten adakozásra is volt lehetőség, vagy másként fogalmazva: „volt gyűjtés”. Ez talán első hallásra furcsa. Azonban, ha meggondoljuk, hogy az érintett közösségek (ahogyan ez, ugyan nem közvetlenül az adománygyűjtés előtt, de el is hangzott) határozottan az állam és az egyházak különválasztásának elve mellett állnak anyagi szempontból is: tehát az egyházakat tartsák el a híveik – szóval, ha ezt meggondoljuk, akkor így egy demonstrációs istentiszteleten a Kossuth téren való adakozás egy korrekt, világos módja az említett elv melletti állásfoglalásnak.

Még egy gondolat. Az egyházakat érintő új törvény körüli ügyekben a leglátványosabb kiállás a BPA és a MET részéről látható. Azon gondolkodva, hogy honnan ez, a következőre jutottam, az is lehet hibásan. Iványi Gábor és a BPA vezetői is komoly választás elé kerültek a saját korábbi gyülekezetükben. Valójában dönteniük kellett, kiállnak-e azon elvek mellett, amelyekben hisznek, tisztességesek maradnak-e önmagukhoz és az igazsághoz még akkor is, ha életük legnagyobb megpróbáltatásaival és nehézségeivel kell szembenézniük. Nem akarom felemelni ezeket az embereket, de bárki szabadon megnézheti, hogy min vannak túl a Magyarországi Metodista Egyházzal és a Hit Gyülekezetével. Azt gondolom, aki egyszer képes volt igen nagy ellenállás dacára is megőrizni a méltóságát, és inkább elszenvedni hátrányokat, csak hogy az igazságérzete ne sérüljön, az valami olyanra tesz szert az életében, amiből mindig meríthet. Azt gondolom, aki ezt megtette, annak ez a személyisége részévé válik, és egyszerűen természetes számára, hogy méltósággal gondolkodik magáról, és azt mondja, hogy igen is van, amit nem lehet velem megcsinálni. Az emberi méltóság az, hogy van számunkra egy olyan pont, amikor ezt mondjuk, és tudjuk mikor kell mondanunk, és hogyan.