györkös gábor

Miért gáz, hogy Orbán Gáspár kisegyházi rendezvényt reklámoz?

2016/04/16. - írta: malurgompo

A sajtó az elmúlt években viszonylag jól naplózta azt a vergődést, amivel néhány hipszter hívő próbálta megteremteni Magyarországon a keresztény bulikultúrát. „Szükség van kólát és hot-dogot fogyasztó, internetező és iPod-ot használó szentekre.” Ezt a Cross Sound fesztivál szervezői mondták a pápát idézve, aztán végül nem kólával, hanem egy kis töménnyel kínálták a keresztény ifjúságot. Valamiért az az érzésem, hogy ennek a bulikultúra teremtő vergődésnek egy újabb kísérletével állunk szemben, mindenesetre a szervező- és célcsoportban találni átfedéseket. Ebbe a meglehetősen kisegyházias társaságba vonult vissza Gáspár, Orbán Viktor visszavonult labdarúgó gyermeke.

Gáspár láthatóan nem találja a helyét a NER-ben. Nem úgy, mint nővére Ráhel, aki nem jön zavarba egy páholyban, ahol semmi keresnivalója; csodálatos, hetedhét országra szóló lakodalmat szervez; és megkezdi egyetemi oktatói karrierjét. Tulajdonképpen igaz, hogy a saját lábukon állnak a férjével, hiszen egyáltalán nem kell bíztatgatni őket, hogy a nekik járó privilégiumokat elvegyék. Ebben teljesen önállók. Gáspár nem ilyen tökös. Az első bulvárhírre visszavonulót fújt. Most mielőtt még elsírná magát, hogy megint vele foglalkozik a média, gyorsan hadd írjam le, hogy ő és a szervezők is számíthattak erre, amikor kitalálták, hogy áldásbékesség Orbán Gáspár beköszön. Sőt, ezt vagy szándékosan csinálták, vagy nagyon nincsenek tisztában az egyházak helyzetével Magyarországon.

Miért gáz, hogy áldásbékesség Gáspár kisegyházi közegben nyomul? Önmagáben nem gáz. Kontextusban gáz. Mert annak, hogy ez a videó megszülethetett, az áll a hátterében, hogy ezeknek a jobbára evangéliumi kisegyházaknak egyáltalán nem világos, hogy mi történt velük az elmúlt években. Nem hogy ellenállást, de még csak érdeklődést sem tanúsítottak a törvénybe iktatott hátrányos megkülönböztetéssel, diszkriminációval kapcsolatban. Ez morálisan legalább annyira nulla, mint ahogyan a nagyobb egyházak minden gond nélkül elfogadták a privilégiumokat.

Orbán Gáspár a Felház rendezvényein olyan emberek között van, akiket a Fidesz-KDNP egyházpolitikájával lenéz és megaláz. A probléma ott van, hogy ez nem válik világossá, sőt Orbán fiának megjelenésével még inkább ellepleződik. De miért nem válik világossá?
1) mert él az a tévképzet, hogy Magyarországnak hívő miniszterelnöke van;
2) mert ezek az evangéliumi kisegyházak feladták protestáns örökségüket, és a hatalomnak való engedelmeskedés jegyében bármit hajlandók elszenvedni, amit a törvény nevében tesznek velük;
3) mert ezek a kisegyházak folyamatosan gesztusokat tesznek a kormánynak biztosítva azt arról, hogy nem éreznek semmiféle igazságtalanságot;
4) mert elképzelhetetlen bármiféle politikai vagy közéleti vonatkozású kiállás fajsúlyos kérdésekben e kisegyházak részéről, ugyanis hívő ember nem politizál;
5) mert nem akarják észrevenni, hogy a kormánypártok politikájukban csak felhasználják a keresztény jelszavakat;
6) mert megelégesznek a látszattal, és elfogadják, hogy valaki már attól keresztény, ha a viselkedése külső kényszer hatására hasonlóvá válik;
7) és mert fogalmuk sincs arról, hogy az állam és egyház szétválasztása, a vallásoktól semleges törvényhozás azért fontos, mert olyan közeget teremt, amiben mindenki szabadon eldöntheti, hogy milyen értékrendet választ, és ha a keresztény értékrendnek megfelelő döntéseket hoz, azt nem törvényi előírásra, hanem valódi belső meggyőződésből teszi.

Ilyenek.

Magyarul az elvek, a hűség és az őszinteség hiányzik. Az a kiforratlan és átgondolatlan, rendkívül káros, valójában nem is megfogalmazott nézet a társadalomról, ami a kisegyházakat jellemzi, azt eredményezi, hogy fel sem veszik, ha a kereszténységből politikai kurzust csinálnak, sőt, még asszisztálnak is hozzá. Orbán Gáspár feltűnése lehetőséget jelenthetne, hogy ez a probléma világosabban a felszínre kerüljön. Lehet úgy is kereszténynek lenni, hogy az ember elnézi annak ideológiaként való felhasználását. De valahogy egyértelművé kellene váljon, hogy a kereszténység őszinte hit szeretne lenni, vagy eszköz a hatalom birtokosainak kezében. Ám a kereszténység nem tud döntést hozni. Azok az emberek tudnak döntést hozni, akik kereszténynek tartják magukat. Szemmel látható, hogy ezek az áldott jó hipszterek bulikultúra teremtő buzgalmukban nem tudják meghozni ezt a döntést, sőt a problémát sem értik. Hogyan is értenék? Hiszen azok a feketeöltönyös unalmas arcok, akiktől az újdonsült keresztény bulikultúrába menekülnek csak arra a csalódásra készítették fel őket, ami most magukra ölteti velük a legújabb designer ruhadarabokat, és szüzesség gyűrűjükkel az ujjukon elviszi őket csajozni.

Ezt az írást érdemes összeolvasni a Gondolatok a tétovázó kisegyházakról című bejegyzéssel.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása