györkös gábor

Beülni Orbán Viktor parlamentjébe

2014/04/19. - írta: malurgompo

Valahogyan rávettem magam, hogy április 6-án szavazzak. A döntésemet bánom. Úgy gondolkodtam, ha nincs olyan csoportosulás, amely határozottan felvállalja, hogy ilyen tisztességtelen választási törvény alapján nem vesz részt a választásokon és a választópolgárokat is tömegesen erre buzdítja, akkor jobban teszem, ha elmegyek szavazni. Sajnos a vesztesek, a bukottak csak a vereség után, gyakorlatilag a saját ügyetlenségüket mentegetve említették, hogy a választási törvény eleve tisztességtelen, azt a kormányzó pártok önmagukra szabták.

De nem csupán a tisztességtelen választási törvénnyel van gond. A probléma ott kezdődik, hogy az elmúlt évek törvényhozói és egyéb gyakorlata a hatalomgyakorlás hatékonyságának növelését, és lényegében a hatalmi ágak szétválasztásának fölszámolását jelentette.

Ha ebbe belegondolok, egyáltalán nem értem, miért vettem részt a szavazáson. Ha elképzelem, hogy május 6-án a képviselők megteszik esküjüket az Alaptörvényre, rosszul vagyok. Hogy lehet felesküdni arra a „törvényességre”, amit a Fidesz az elmúlt években összehozott?! Hogy lehet erre esküt tenni?!

Ez a kérdés elsősorban a magát demokratikusként jellemző, teljesen impotens és fölösleges baloldali pártoknak és politikusoknak szól, akik egy Fidesz kétharmaddal az orruk előtt, és egy Jobbik nyomulással a hátuk mögött nem veszik észre, hogy teljesen alkalmatlanok, és lényegében képtelenek más eredményt elérni, mint a bénázásban és pofára esésben önmagukat felülmúlni.

A baloldali és liberális értelmiségnek föl kellene ismernie, hogy csak naiv-bornírt módon önmagával együtt másokat áltat, ha a „demokratikus ellenzéktől” bármit is vár. Ez az „ellenzék” a választásokon képtelen volt értékelhető hatást elérni, erre ugyanúgy képtelen lesz, ha elfoglalja helyét abban az országgyűlésben, ahol a Fidesznek kétharmada van. Az egész történetben a „demokratikus ellenzék” csupán azzal nyer némi szerepet (funkciót), hogy majd eskütétellel elfogadja az Alaptörvényt és azt a „törvényi rendet”, amelyet a kormánypártok létrehoztak.

Ennek a funkciónak a betöltéséhez, a megfelelő asszisztálási szerepkörhöz és a parlamenti ülőhelyek elfoglalásához kívánok a „demokratikus ellenzék” „politikusainak” jó lelkiismeretet és eredményes munkát a következő négy évre!

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása