Egyre többen kérdezgetik, megyek-e a Tűz konferenciára vagy részt veszek-e az eseményhez kapcsolódó missziós programokon meg ilyesmi. A válaszom valami csendes, visszafogott nem, amiről azt remélem, hogy meg sem hallják és folytatódhat a beszélgetés. Ezt a nemet, azt hiszem, magamtól ki se mondanám. Azt pedig egyáltalán nem akartam végiggondolni, hogy a nem miért nem. Nem azért, mert szeretek vagy szoktam volna úgy döntést hozni, hogy nem tudom vagy nem akarom megindokolni azt. Inkább nem akartam szembesülni az egésszel. Ezen a dolgon nem szerettem volna gondolkodni.

De a kérdést kérdés követi. Jön a miért, aztán meg a miértek. Most ott járok, hogy le is írom a válaszaimat. Nekem sem tetszik. Tényleg nem akartam ezt végiggondolni.

Nem vagyok az a fajta, aki úgy bezsong a nagyformátumú szolgálatoktól, a nagy számoktól, csodáktól, a különleges kenettől, az újabbnál újabb áldások különféle hullámaitól, stb. Jól elvagyok a Bibliámmal meg azzal, hogy újjászülettem, és összességében jobban örülnék, ha volnának épkézláb keresztény közösségek, amikben hívőként el lehet jutni a Krisztus teljességével ékeskedő érett korra, mint hogy itt megfuttatnak világhíres neveket, amikhez össze-vissza szaladgálunk. Az egyik jön aranyporral, a másik angyalokkal, a harmadik azzal, hogy a rezgésszámomat változtassam meg, mert a kvantummechanika meg az Ige, meg 'e egyenlő emcé négyzet' - érted... Van köd, van felhő. Vannak drágakövek, tollak és illatos olaj is van. Aztán valahonnan a félhomályból fiatal hipszterek kacsingatnak: a kereszténységet terndibb dologgá teszik, mint a legmenőbb világi valami, miközben megint mások hatalmas agyuk tartalmát szigorúan, okosan, a tudósok tudásával vetekedő tudással sokszáz oldalas könyvekbe szűrik át. Már a tartalomjegyzéktől felrobban az agyam! És nincs vége, mert jönnek a migránsok! Nem elég a gender-veszély, még ők is jönnek! Pedig a shariía hogy megoldaná a gender-kérdést! De nyilván nem jó iszlám fundamentalista alapon megoldani. Keresztény fundamentalista alapon kell. Erre is lehet izgulni: társadalmi-kulturális harcot vívni, hogy keresztény nemzetben élhessünk. Ezt a színes látképet csak egy dolog szürkíti: a teljesen fölösleges és impotens történelmi valamint tradicionális közösségek, amik a kereszténység 'emeszpéi'. Csak azért léteznek, mert van állami támogatás meg a kisnyugdíjas Mari néninek még nem fáj annyira a lába, hogy feldobta volna a talpát, és így el tud menni. (De ne érts félre! Én szeretem a Mari nénit. Tök aranyos tud lenni meg olyan krémessüteményt csinál, hogy minden ujjam megnyalom utána. És végig nyomott egy életet. Ki tudja, a háború miatt kijét vesztette el, kibírt egy Rákosit, kicsit jobban érezte magát az új gazdasági mechanizmus alatt és nem volt fedőneve. Ő mindig Mari néni volt. És 'csókolom, Mari néni, le a kalappal, nem magát kritizálom, és bocsánat a lába miatt, de talán magának még van humorérzéke és beszélt már őszintén valaha az életben'.)

Szóval, itt vagyunk mi, keresztények. A fenti skálán mozgunk valahol. Vagy talán inkább, ahogy én érzékelem: a fenti skálán ide s tova hány minket a hab és a tanításnak akármi szele. Gyerekek vagyunk és a legjobb játszóteret keressük. Néha hoznak nekünk új óvóbácsit, aki olyan játékokkal érkezik és olyan játékokat tud, hogy tátva marad a szájunk. Kivisz pisilni, kinyitja az ajtót, van nála cukorka. Én akkor kezdtem elgondolkodni, amikor Todd Bentley beindult. Ő ugye azt játszotta, hogy embereket gyógyít meg. Ez USA. Mindeközben valami Hillsongos egy halom pénzt szedett össze jóhiszemű emberektől, mert ő azt játszotta, hogy beteg. Mondom, ez csodás: a világ egyik felén azt játsszák keresztények, hogy meggyógyulnak, a másik felén meg azt, hogy betegek. Hajlamos vagyok piaci alapon gondolkodni, a kereslet-kínálat elve mentén. Az itt már többször idézett Efézus 4-ben ilyen is van: 'igazságban élve, szeretetben járva nőjünk bele minden ponton abba, aki a fej, a Krisztusba'. Itt az Efézus 4 egész koncepciójába nem megyek bele, pedig csodálatos, lenyűgöző koncepció. Sokkal jobban lenyűgöz, mint az ilyen-olyan kenetekkel csámborgó szolgálók. Sokkal jobban izgalomba hoz, hogy megértek valamit az Igéből és elmondhatom másoknak, mint a Tűz konferencia. Sokkal jobban élvezném, ha lennének jó közösségek, ahova elmegyünk, és van az embereknek zsoltára, tanítása, magyarázata, stb. Csak ehhez felnőni kéne, és minden ponton belenőni a fejbe, a Felkentbe.

Számomra különös, hogy összefognak kisegyházak, akiknek kb. még soha nem sikerült elérni az evangéliummal embereket. Tele vannak furcsa dolgokkal, ide-oda rohangálnak, és valljuk be, olyan formációkat alkotnak, amibe épkézláb, normális ember, ha belekerül, nem tud vele mit kezdeni. A gyülekezeti vezetők jelentős része semmilyen elképzeléssel vagy látással nem rendelkezik arról, hogy mit akar csinálni a gyülekezetével. Infantilis idiótaként kapaszkodik egy-egy könyvbe, idetévedő szolgálatba, statisztikába, akármibe. Tök testi az egész!

Hetente több olyan emberel beszélgetek, akiket a gyülekezetükben fölöslegesen terhelnek, rosszabb esetben megnyomorítanak. Hülyeségekkel tömik a fejüket, és a legkisebb jelzésre olyan őszintén kifakadnak, hogy nem hiszem el a bizalmat. Valószínűleg nem is nekem szóló bizalomról van szó. Csak már nincs vesztenivaló. És ha csak természetes emberséggel viszonyulok hozzájuk, ha csak őszintén reagálok, ha csak egy többé-kevésbé helyénvaló Igét odamondok egy kis hozzászólással, már valóságosan kapott valamit. Nem tartom magam ideális, sőt talán még túlzottan egészséges természetnek vagy jellemnek sem. Pillanatok alatt hatalmukba kerítenek hangulatok, sokszor borúlátás. De ezt bárki meg tudja csinálni. Csak nézz a másik ember szemébe, és legyél vele őszinte! Nem kell formában lenni, nem kell különleges kenet, amit valaki biztosít. Krisztus már biztosította a kenetet. Két őszinte ember és Isten. Olyan nehéz?

Ehelyett lehet összeönteni a maradék megízetlenült sót, ami közös erővel felmutat egy távolról idehozott sódarabot. De nekem itt kell só! És ha Isten újjászült, só vagyok. Nem csak, ha megjelennek a 'sókereskedők'. Nincs hova tölteni a bort. Szintén azt mondom: beszélgetek emberekkel. Alapokkal nincsenek tisztában. Miért nem tanítja meg őket senki a gyülekezetekben? Miért terhekkel jönnek ki és nem erősebben? Mi történik a gyülekezetekben, hogy emberek nem tudnak imádkozni, nem tudják megvallani a hitüket, nem tudnak győzni? Mit mondanak nekik ott? Miért nem értik az újjászületést, a bemerítést? Miért nincsenek bemerítve Szent Szellembe? Évekig járnak gyülekezetekbe, és az alapok sincsenek rendben. Nem tudom, ki hol él, kikkel beszélget, milyen prédikációkat hall, de tegyük már rendbe a dolgokat!

Szerintem volna fontosabb dolog is, mint menő, nagy nevekhez szaladgálni! Legyen, hogy sokan megismerik Istent! De én szomorú vagyok. Nem azt látom, hogy Isten nagy dolgokat cselekszik, hanem azt, hogy mi nagy hülyeségeket. Tökjó lesz, ha megtérnek! Elmennek az egyik gyülibe: feketeöves törvénykezőt csinálnak belőle, aztán a másikba: hipsztert csinálnak belőle és a nagymamája zoknijában fog az utcán imádkozni emberekért, elmegy a harmadikba: és párhuzamos társadalmat épít a liberálisok ellen vagy a Himnuszt imádkozza. Van mit átadni!

Tökmindegy ki jön ide! Az a lényeg, mi kikhez vagy KIHEZ megyünk!

Lehetne egy olyan összefogás is ezek között a vezetők között, hogy a helyi gyülekezetet teszik rendbe Krisztusért, és nem a várost szórólapozzák tele a nagykenetű testvérek kedvéért!